Vágólapra másolva!
Focirégész nevű új sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt november 3-án!

1971-ben ezen a napon született Dwight Yorke, minden idők egyik legkiválóbb karibi játékosa. A Trinidad és Tobagón található Canaanban világra jött támadót az Aston Villa menedzsere, Graham Taylor fedezte fel, a birminghami klub 120 ezer fontért szerződtette a fiatal csatárt. Az angol élvonalban 1990-ben bemutatkozott játékos az évek során a liga egyik legeredményesebb gólvágójává nőtte ki magát, így nem okozott meglepetést, hogy 1998-ban a Manchester Unitednek már 12,6 millió fontot kellett leszurkolni érte. A Vörös Ördögökkel Yorke 1999-ben Bajnokok Ligáját (nem mellékesen ő volt a sorozat gólkirálya) és Világkupát nyert. 2002-ig futballozott Sir Alex Ferguson irányítása alatt, utána a Blackburn Rovershez szerződött, majd idén nyáron a Birmingham Cityhez kötelezte el magát.

1971-ben ugyanezen a napon Európában kupamérkőzéseket rendeztek, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában az Újpesti Dózsa vendége a Valencia CF volt. A találkozóra a második forduló visszavágójaként került sor, az első összecsapást Dunai Antal góljával már Spanyolországban is megnyerték a lilák. A visszavágótól ennek ellenére tartottak az újpestiek, hiszen Alfredo di Stéfano az aktuális spanyol bajnokcsapatot küldhette pályára Budapesten. A Dózsa Szentmihályi - Noskó, Horváth, Maurer, Juhász P., Dunai E., Zámbó, Fazekas, Bene, Dunai A., Tóth A. összeállításban kezdett, és a gól nélküli első játékrész után Dunai Antal három perc alatt eldöntött minden fontos kérdést: az 51. és az 53. percben is bevette Meléndez kapuját, a vendégek Valdez révén később csak szépíteni tudtak.

1976-ban ezen a napon vérzett el a Bajnokcsapatok Európa-kupájának második fordulójában a Ferencváros. A zöld-fehérek kedvező előjelekkel készültek a Dynamo Dresden elleni mérkőzésre, hiszen két héttel korábban Onhausz Tibor góljával Budapesten legyőzték a keletnémeteket. Az NDK-ban a Fradi a Hajdú - Martos, Rab, Bálint, Vépi, Mucha, Onhausz, Ebedli, Kelemen, Szabó F., Magyar I. csapattal kezdett, de Dalnoki Jenő már a 20. percben kénytelen volt változtatni, Kelemen helyett Vad lépett pályára. A drezdaiak - akik az előző körben 2-0-ra győzték le a Sheuval, Nenével, Chalanával fémjelzett Benficát - a 41. percben az aprótermetű Gert Heidler találatával szereztek vezetést, de az igazi hidegzuhany csak a szünet után következett, szép sorban Udo Schmuck (52. perc), Dieter Riedel (60.) és Peter Kotte (74.) ugrasztotta talpra a 33 000 fős szurkolósereget, amely a török Ok játékvezető sípszava után boldogan ünnepelhette csapata továbbjutását.

1979-ben ezen a napon született Pablo Aimar, a Valencia CF argentin csillaga. A River Plate irányítója a kilencvenes évek végén hazájában már ünnepelt sztár, válogatott futballista volt, így értelemszerűen európai élcsapatok versengtek aláírásáért. A Bohóc becenévre hallgató dél-amerikai a Valenciát választotta, 2000 decemberében szerződött a spanyol klubhoz. A "szerelem" azóta is tart, két bajnoki cím, UEFA-kupa-győzelem, BL-döntő jelzi sikerességét.