1983: Uruguay Brazíliát verte a Copa-döntőben

Focirégész nevű új sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt november 4-én!

1959-ben ezen a napon válogatott mérkőzésre gyülekeztek a nézők Rotterdamban, ahol Hollandia és Norvégia nemzeti csapatai találkoztak. A helyszín a De Kuip stadion, a Feyenoord arénája volt, amely már az idő tájt is kedvelt helyszíne volt az Oranjének. Nem csoda, hiszen a stadionban mindig tömött lelátók fogadták a hollandokat, azon az estén 50 000-en váltottak belépőt. (Válogatott mérkőzésen félszázezernél kisebb nézőszámot korábban csak 1940-ben regisztráltak a létesítményben.)

A németalföldiek akkoriban még nem tartoztak Európa élvonalába (két héttel korábban például egy hetest kaptak az NSZK legjobbjaitól), és a norvégokat sem rettegték Európa stadionjaiban, így egy szimpla, "tizenkettő egy tucat mérkőzést" vártak a semlegesek. A stadion felé hömpölygő tömegben azonban sokan egy hónappal korábbi, ugyanitt játszott összecsapást emlegettek, amikor válogatottjuk 9-1-es vereséggel küldte haza Belgium legjobbjait.

Az akkor mesterhármasig jutott kedvencek, Piet van der Kuil, Faas Wilkes természetesen most is magukra húzták a válogatott dresszét, így a fanatikusok nem is titkoltan abban reménykedtek, hogy az akkori góllövő cipőt is. Ha minimálisan is, de csalódniuk kellett... Van der Kuil és Wilkes már az első játékrészben teljesítette küldetését (utóbbi Patrick Kluivert és Dennis Bergkamp után az Oranje történetének harmadik legeredményesebb játékosa), a vendégek Per Kristoffersen révén ekkor még tartani tudták a lépést.

A pihenő azonban nyilván sokat kivett a vendégekből, mert szünet után már csak kapták a gólokat: Wilkes újra, Tony van der Linden háromszor és Kees Rijvers volt eredményes, így alakult ki a 7-1-es végeredmény. A holland válogatott pedig alighanem világrekordot állított fel az egy hónap alatt produkált 9-1, 0-7, 7-1-es eredménysorával.

1959-ben ugyanezen a napon nem messze Rotterdamtól, Luxembourgban szintén kinyitották a "gólcsapot". A Bajnokcsapatok Európa-kupájának második fordulójában a címvédő Real Madrid vizitált a Jeunesse Esch otthonában (7-0 volt az első randevú vége Madridban), ami már önmagában garanciát jelentett a gazdag góltermésre. Hihetetlennek tűnik, de a luxemburgiak az előző körben 5-0-val intézték el a lengyel LKS Lódzot! Most is jól kezdtek, a 10. percben Theis révén vezettek, de utána már gyors és gépíróra volt szükség a gólok regisztrálásához: Vidal (13.), Schaak (15.), Mateos (18.), Di Stéfano (25.), Puskás (29.), Mateos (31.) következtek, és még csak egy fél óra telt el a mérkőzésből! Utána viszont lefékeztek a küzdő felek, s a hátralévő 60 percben már rezdültek meg a hálók.

1983-ban ezen a napon egész Dél-Amerika egy mérkőzésre figyelt: a Copa América döntőjének második felvonásán Brazília és Uruguay találkozott. A két válogatott első összecsapásán Montevideóban a hazaiak 2-0-ra győztek, így tekintélyes előnnyel utazhattak Salvadorba. A Fonte Nova stadionban félelmetes atmoszféra, 95 000 őrjöngő brazil fogadta a pályára lépő feleket, akik nem akármilyen szereposztásban kezdték a találkozót.

Íme, a 22 gladiátor!
Brazília: Leao - Paulo Roberto, Márcio, Mozer, Júnior, China, Jorginho, Sócrates, Tita, Roberto Dinamite, Éder.
Uruguay: Rodríguez - Diogo, Gutiérrez, Acevedo, Agresta, González, Barrios, Cabrera, Aguilera, Francescoli, Acosta.

A selecao a 23. percben szerzett vezetést Jorginho, a Palmeiras játékosa révén, és Carlos Alberto Parreira válogatottja továbbra is támadásban maradt, hiszen összesítésben egygólosra csökkent az uruk előnye. A brazil mester a 43. percben változtatni kényszerült, Roberto helyére Careca érkezett. Az uruguayiak azonban nem estet kétségbe, hiszen azt kellett tenniük, amihez mindig is nagyon értettek: védekezniük.

A 77. percben azonban kiszabadultak a szorításból és Carlos Alberto Aguilera révén egyenlítettek. A gól mindkét mestert további változtatásokra inspirálta, a braziloknál Tita helyett Renato Gaucho érkezett, míg a vendégeknél a gólszerzőt Miguel Ángel Bossio váltotta. Nem nehéz kitalálni, előbbi csatár, utóbbi védő. Az eredmény azonban már nem változott, így Uruguay tizenkettedszer hódította el a Copa Américát, Brazília pedig 1949 óta tovább várhatott az újabb diadalra.