Vágólapra másolva!
Első tíz mérkőzésén nyolc győzelmet és két döntetlent ért el a Barcelona labdarúgócsapata, amely ha nyer vasárnap a Betis otthonában, új klubrekordot mondhat magáénak a szezonkezdéseket illetően. Olaszországban a Lecce-Juventus és a Cagliari-Inter meccs emelkedik ki a sorból, Németországban a listavezető Wolfsburg a 3. helyen álló Stuttgartot fogadja. Angliában a Newcastle-MU csata a sláger.

Tizenegyedik fordulójához érkezett a spanyol labdarúgó-bajnokság, s bár igazi csúcsmeccs ezúttal nem várható, az éllovasok izgalmas csaták elé néznek.

A listavezető Barcelona vasárnap Sevillában vizitel, ha megnyeri a Betis elleni összecsapást, új klubrekordot állít fel. A katalánok ugyanis történetük egyik legjobb szezonkezdését produkálták (8 győzelem, 2 döntetlen), ennek köszönhetően hétpontos előnnyel vezetik a pontvadászatot. A Betis elleni győzelemmel új csúcs születne.

A pazar szezonkezdés hatására Frank Rijkaard vezetőedző fizetését már felemelték, az El Pais napilap úgy tudja, hogy 25 százalékkal jut több pénzhez az egykori kiváló játékos, akit 2007-ig köt szerződés a gránátvörös-kékekhez. Lehet, nem is szükséges változtatni a keret összetételén, a Marca szerint a januári átigazolási időszakban nem érkezik új labdarúgó a Nou Campba.

Szenvedett az Atlético a Király-kupában
Az Atlético Madrid csak Garcia Calvo 106. percben szerzett góljának köszönhetően győzte le a másodosztályú Gimnastic együttesét a Spanyol Király Kupa második fordulójában.

eredmény, 2. forduló: Gimnastic (II. osztályú) - Atlético Madrid 0-1 - hosszabbítás után.
(MTI)



Beckham és az argentin Walter Samuel egyébként többhetes kihagyás után hétfőn ismét társaival edzett, ha minden jól megy, akkor a november 20-i, Barcelona elleni rangadón már ismét egészségesek és játékra készek lesznek.

A bajnok Valencia a Zaragozát fogadja, rossz hír a hazaiaknak, hogy David Albelda edzésen combizomszakadást szenvedett, így hetekig nem számíthat rá a szakvezetés.