Vágólapra másolva!
Lagymatag első félidő után pazar összecsapást hozott a Tottenham-Arsenal mérkőzés második játékrésze. A 136. észak-londoni derbin végül a bajnok Ágyúsok 5-4-re nyertek, így a hazai együttes új szakvezetője, Martin Jol vereséggel debütált kispadon. A másik fővárosi rangadón alistavezető Chelsea 4-1-re verte a Fulhamet, az FC Liverpoolt erősítő Eb-gólkirály Milan Baros pedig gyakorlatilag egyedül győzte le a Crystal Palace-t.

136. alkalommal csapott össze a Tottenham és az Arsenal labdarúgó-együttese, a 13. forduló londoni rangadója a várakozásoknak megfelelően izgalmas csatát hozott. A tavalyi 2-2-es eredmény után azonban még egy lapáttal rátettek a csapatok.

Az első 45 perc közepes színvonalat és két gólt hozott egyenlő megoszlásban: a 37. percben Najbet révén a Spurs szerzett vezetést, ezt a szünet előtt Henry okos találattal egyenlítette ki. A második félidő elején aztán beindult a bajnok, előbb Lauren értékesített egy büntetőt, majd Vieira is betalált (1-3). Szinte az ellentámadásból jött a szépítés, Defoe a tizenhatos vonaláról csodálatos ólt tekert a bal felső sarokba, ám örülni nem sok idő maradt, Ljungberg ismét kettőre növelte a vendég előnyt (2-4).

King ismét szépített, ám a 81. percben Pires okos gurítással eldöntötte a találkozó végkimenetelét, a 88. percben szerzett Kanoute-találat csak szépségtapasz volt.

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger a győzelem ellenére elégedetlenségét fejezte ki a gyarta védőmunka miatt, míg a Spurs új menedzsere, Martin Jol azon bosszankodhatott, hogy négy rúgott góllal miért nem sikerült legalább pontot szerezni a White Hart Lane-en.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy a Tottenham kispadján először ült bajnokin a kapus Fülöp Márton.

Az FC Liverpoolt erősítő Eb-gólkirály Milan Baros gyakorlatilag egyedül győzte le a Crystal Palace-t, hiszen háromszor késztette megadásra a jól védő Király Gábort a 3-2-es eredménnyel zárult találkozón. A cseh csatár kétszer 11-esből talált a kapuba, s számos nagy helyzetet "elszórakozott", vagyis ellentmondásos teljesítményt nyújtott. A bennmaradásért küzdő vendégek sem dicsekedhetnek igazán a produkciójukkal, mert védelmük sok hibát vétett, s ritkán támadtak, igaz szinte minden helyzetüket kihasználták. Az összecsapás egyetlen magyar résztvevője volt Király, mert Torghelle Sándor még a kispadra sem ült le a Crystal Palace edzőjének döntése miatt.

eredmények, Premier League, 13. forduló:
FC Liverpool - Crystal Palace 3-2 (2-1)
Liverpool, Anfield Road, 42 862 néző
v.: P. Dowd (Staffordshire)
Palace: Király - Leigertwood, Popovic, Boyce, Granville, Routledge (Lakisz, 65.), Watson, Riihilahti (Soares, 76.), Hughes, Kolkka, Freedman.
Liverpool: Kirkland - Josemi (Mellor, 79.), Hyypiä, Carragher, Traore, Luis Garcia, Alonso, Hamann, Riise (Finnan, 62.), Kewell, Baros (Sinama Pongolle, 90.).
gól:
Baros (23. - 11-esből, 45., 90. - 11-esből), illetve Kolkka (44.), Hughes (52.

Tottenham Hotspur - Arsenal 4-5 (1-1)
gól:
Najbet (37.), Defoe (61.), King (74.), Kanoute (88.), illetve Henry (45+1), Lauren (55., 11-esből), Vieira (59.), Ljungberg (69.), Pires (81.)

Southampton - Portsmouth 2-1 (1-1)
gól:
Blackstock (18.), Phillips (71,.), illetve Jakobsson (12., öngól)

Fulham - Chelsea 1-4 (0-1)
gól: Diop (57.), illetve Lampard (33.), Robben (59.), Gallas (73.), Tiago (81.)

Bolton Wanderers - Aston Villa 1-2 (1-1)
gól: Diouf (21.), illetve McCann (41.), Hitzlsperger (89.)

Charlton Athletic - Norwich City 4-0 (2-0)
gól:
Johansson (15., 21.), Konchesky (75.), Euell (88.)

Manchester City - Blackburn Rovers 1-1 (1-0)
gól:
Sibierski (45.), illetve Dickov (78., 11-esből)
kiállítva: Mills (Manchester City, 77.)

Birmingham City - Everton 0-1 (0-0)
gól: Gravesen (69., 11-esből)
kiállítva: Izzet (68., Birmingham City)

[origo] / (MTI)

Robson debütál a WBA kispadján/sport/focivilag/20041112sevillaban.html?pIdx=3