Vágólapra másolva!
Rosszul sikerült Bryan Robson vezetőedző birminghami bemutatkozása, a Gera Zoltánt egy órán át a soraiban tudó West Bromwich Albion ugyanis - a Premier League 13. fordulójának vasárnapi mérkőzésén - hazai pályán 2-1-re kikapott a Middlesbrough együttesétől. A Manchester United elsősorban Wayne Rooney duplájának köszönhetően 3-1-re diadalmaskodott a Newcastle otthonában.

A Robson-csapat - no és Gera Zoltán - nem kezdett rosszul, az első félórában háromszor is kapura lőtt a WBA magyar légiósa: kétszer távolról próbálkozott, egyszer pedig ollózó mozdulattal tévesztett célt. Mégis a Boro szerzett vezetést: a 32. percben egy hazai játékos, a védő Purse a saját kapuját vette be közelről.

Az öngól után öt perccel a nyári szerzemény Earnshaw 16-ról egalizált, a vendégcsapatban idén remeklő holland Zenden azonban az 52. percben szertefoszlatta a WBA reményeit, miután fejjel bevette a hazaiak kapuját. Gerát a 60. percben lecserélte Robson, a Bromwich pedig se vele, se nélküle nem tudott már javítani a vasárnapi találkozó állásán. Folytatta tehát pocsék PL-sorozatát a birminghami újonccsapat, a Boro visszont már negyedik a tabellán.

A 47 éves Bryan Robson, aki legutóbb éppen a Middlesbrough mestereként tevékenykedett az élvonalban, a két héttel ezelőtt menesztett Gary Megsont váltotta a WBA kispadján. Robson 1972-től 198 bajnoki mérkőzést játszott a birminghami gárda színeiben, mielőtt 1981-ben a Manchester Unitedhez szerződött. Az angol válogatottban 90-szer jutott lehetőséghez, ebből 60-szor csapatkapitányként. Tagja volt az 1982-es, 1986-os és 1990-es világbajnokságokon szerepelt nemzeti csapatnak.

A nap másik találkozóján az idén gyengélkedő Manchester United az Aranylabda 50 jelöltje közé beválasztott tinisztár Wayne Rooney 7. percben szerzett góljával hamar vezetést szerzett Newcastle-ban. Sokáig nem is változott a 0-1-es állás, ám a hajrában begyorsultak a csapatok: előbb a Szarkák gólfelelőse, a veterán Alan Shearer köszönt be a 71. minutumban, majd három percre rá Van Nistelrooy büntetőből újra előnyt csikart ki a Ferguson-gárdának. Jóval a rendes játékidő lejárta után Rooney még keretbe foglalta vasárnapi teljesítményét, s így a vezérletével 3-1-re nyert a még mindig csak hetedik helyezett MU.

Premier League, 30. forduló:
West Bromwich Albion - Middlesbrough 1-2 (1-1)
gól: Earnshaw (37.), illetve Purse (32., öngól), Zenden (52.)

Newcastle - Manchester United 1-3 (0-1)
gól:
Shearer (71.), illetve Rooney (7. és 94.), Van Nistelrooy (74., 11-esből)