Vágólapra másolva!
Maradéktalanul elégedett volt csapata játékával Frank Rijkaard, az FC Barcelona vezetőedzője, miután az éllovas magabiztosan győzte le 3-0-ra örök riválisát, a Real Madridot a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A holland tréner öröme azonban nem lehet felhőtlen, hiszen a csapat támadója, Henrik Larsson megsérült.

"Keményen megdolgoztunk a sikerért. Az eredmény is tükrözi, milyen jók voltunk. Azonban nem szabad arra gondolnunk, hogy a folytatásban már nem lehet gondunk. Nagyon boldog vagyok a mutatott teljesítmény miatt, és hogy három gólt szereztünk egy komoly együttes ellen. Végig nyomás alatt tartottuk a fővárosiakat" - mondta a Real Madriddal szemben hét pont előnnyel álló katalán gárda trénere.

Kollégája, Mariano Garcia Remon szerint komoly következményei lehetnek a szombat éjjeli vereségnek: "Csak remélni merem, hogy morálisan nem zuhanunk össze, mert az évben még fontos összecsapások várnak ránk. Kedden a Bajnokok Ligájában mindjárt a Bayer Leverkusent fogadjuk. A Barcelona vitathatatlanul jobb volt, viszont a legnagyobb problémának még is azt tartom, hogy nem tudtuk, miként játsszunk, amikor ellenfelünk megszerezte a vezetést."

A barcelonaiak öröme azonban nem lehet felhőtlen, hiszen az alapos orvosi vizsgálatok után biztossá vált, hogy meg kell műteni Henrik Larssont, a katalán gárda svéd csatárát. A 33 éves kiválóság a rangadó hajrájában szenvedett térdsérülést, a bal lábában porcleválást állapítottak meg, de a térdszalagjaival is probléma van, így akár hat hónapot is kihagyhat.

Vasárnap a Sevilla hazai pályán egygólos győzelmet aratott az Espanyol ellen, így éppen aktuális riválisa elé, a harmadik helyre került a tabellán. A Hector Cúper irányításával egyre inkább magára találó Mallorca a Király-kupa-címvédő Real Zaragoza otthonából hozta el a három pontot, de még így is csak az utolsó előtti, 19. helyen áll. Az eddig remeklő újonc Levante ezúttal hazai környezetben kikapott a Betistől, míg a Getafe annak ellenére is csak döntetlent ért el az Albacete vendégeként, hogy az első félidő végétől "szimpla", míg az utolsó húsz percben már kettős emberelőnyben futballozhatott.

Primera División, 12. forduló:
Albacete - Getafe 1-1 (0-0)
gól: Buades (50.), illetve Gabi (84.)
piros lap: Pacheco (44., Albacete), Gaspar (70., Albacete)

Levante - Betis 1-2 (1-1)
gól: Rivera (7., 11-esből), illetve Oliveira (28., 11-esből), Edu (82.)

Racing Santander - Osasuna 1-1 (0-1)
gól: Corrales (47., öngól), illetve Morales (20.)

Sevilla - Espanyol 1-0 (1-0)
gól: Baptista (39.)

Real Zaragoza - Mallorca 0-1 (0-1)
gól: Luis Garcia (20.)

Atlético Madrid - Numancia 2-0 (0-0)
gól:
Tebar (51.), Torres (77.)
piros lap: López (86., Atlético)

Real Sociedad - Athletic Bilbao 3-2 (0-2)
gól:
Nihat (57., 67.), Gabilondo (74.), illetve Ezquerro (40.), Urzaíz (44.)
piros lap: Aranzubia (62., Bilbao)