Vágólapra másolva!
Míg a spanyol bajnokságban viszonyleg csendesebb fordulót rendeznek, addig a másik három topligában találunk rangadókat. A Serie A-ban nagy kérdés, hogy az Inter mire megy az újonc Messina ellen, de a Juventus-Lazio is kiemelt mérkőzésnek számít, még úgy is, hogy a rómaiak idén gyengélkednek. Angliában az Aston Villa-Liverpool és a Chelsea-Newcastle párosítás is sokat ígér, de a hétvége legnagyobb csatája várhatóan a Dortmund-Schalke Ruhr-vidéki párharc lesz a Bundesliga 16. fordulójában.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján Birmighamben játsszák a 16. forduló rangadóját, ahol az Aton Villa a Liverpoollal meccsel. A hazaiaktól Hendrie és Hitzlsperger is hiányozni fog, előbbi eltiltás, utóbbi combsérülés miatt, és nem túl jó előjel, hogy a Vörösök hálójába csak egyszer sikerült betalálni az elmúlt öt hazai mérkőzésen. A Liverpool mindössze a Fulhamet verte vendégként, de a Villa Parkból az elmúlt öt évben négyszer is győztesen távozhatott.

A listavezető Chelsea a Newcastle-t fogadja, és visszatér a Kékek soraiba a Cech, Lampard, Paulo Ferreira hármas, amelyet Mourinho mester pihentetett a Fulham elleni Ligakupa-negyeddöntőn. A londoniak hat meccse veretlenek a bajnokságban, és tavaly egy méretes zakót akasztották a Szarkák nyakába, egy ötössel küldték haza a fekete-fehéreket. A látogatók elég tartalékos kerettel kelnek útra, Shearer, Butt, O'Brien és Carr is sérült, úgyhogy a többiekre nehéz feladat vár, ha meg akarják szerezni első győzelmüket a Stamford Bridge-en.

A címvédő Arsenalnak elvben könnyed ujjgyakorlat kéne, hogy legyen a Birmingham elleni hazai találkozó, de az Ágyúsok háza táján akadozik a korábban hiba nélkül működő gépezet. Ami növelheti Wenger gárdájának önbizalmát, hogy a Birmingham még gólt sem lőtt ellenük az élvonalban, és a Highbury 28 mérkőzés óta bevehetetlen a vendégcsapatok számára. A City soha nem állt még ilyen kevés ponttal a 15. forduló után, és augusztus óta mindössze egyszer diadalmaskodott, valami azt súgja, hogy még egy hetet várni kell a következő győzelemre.

A gyenge idénykezdet után a Manchester United már negyedik, és a Vörös Ördögök a a Southampton ellen is toronymagas favoritok. Kléberson és Saha ugyan csak a lelától figyelheti a mérkőzést, de az Old Traffordon eddig nem sok babér termett az ellenfeleknek, a Szenteket pedig egyébként is szívesen látják Manchesterben, mivel a legutóbbi négy alkalommal sikerélmény nélkül maradtak.

A magyar érdekeltségű egyletek közül a West Bromwich (Gera Zoltán) a Portsmouth otthonában lép pályára, a Crystal Palace (Király Gábor, Torghelle Sándor) a Charltont fogadja, a Tottenham (Fülöp Márton) pedig a Blackburnnél vizitál.