Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 20-án!

1978-ban ezen a napon született Geremi Sorele Njitap Fotso, napjaink egyik legsikeresebb afrikai labdarúgója. Szülővárosa, a kameruni Bafoussam Racing nevű klubjában kezdett el focizni, ahol már 1995-ben a felnőttcsapathoz tartozott, majd - regénybe illő fordulatot vett az élete - a paraguayi Cerro Portenóba szerződött. Mindössze egy szezont (1996-97) töltött Dél-Amerikában, utána a török Genclerbirligibe igazolt, így újabb kontinenst pipálhatott ki karrierje során.

Két jól sikerült szezon után - nagy meglepetésre - a Real Madridhoz írt alá, a spanyol klubhoz John Toshack kifejezett kérésére került, aki törökországi edzősködése idején figyelt fel a jobbhátvédként és középpályásként is bevethető afrikaira. Geremi első madridi szezonjában többé-kevésbé rendszeresen szerepelt, utána egyre inkább kiszorult a kezdőcsapatból, de három szezon alatt több mint 20 mérkőzésen szerepelt a Bajnokok Ligájában is.

A "galaktikusok" érkezésével feleslegessé vált Madridban (1999-2002), ő pedig szívesen váltott, az angol Middlesbrough hívására mondott igent. Remek szezont produkált a Boróban, hét gólja mellett nagyon sok gólpasszt adott, így nem okozott meglepetést, hogy a Chelsea hétmillió fontért megvásárolta. A Kékeknél az előző idényben 35 mérkőzésen szerepelt, de José Mourinhónál hátrébb szorult a rangsorban, így a mostani pontvadászatban elvétve kap játéklehetőséget.

Nagyon kevés afrikai labdarúgó büszkélkedhet annyi sikerrel, mint ő: olimpiai bajnok (2000), Bajnokok Ligája-győztes (2000, 2002), spanyol bajnok (2001), Afrika-kupa-győztes (2000, 2002), Konföderációs-kupa-döntős (2003).

Dévényi Zoltán