Vágólapra másolva!
A szerdai Real Madrid-Sevilla spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés alighanem elindította a világhírnév felé a mezőny egyik legjobbját, Sergio Ramost, az andalúzok 18 éves jobboldali középpályását. Az 1-0-s vendéggyőzelemmel végződött összecsapást követően Arsene Wenger, az Arsenal és Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere is kivetette hálóját a 19. születésnapját még csak március 30-án ünneplő tinédzserre.

A The Sun szerint a Manchester 8,5 millió fontot - mintegy 11 millió eurót - hajlandó áldozni Sergio Ramosért, de lehet, hogy ez kevés lesz, mert a srác lelépési záradékában 18 millió eurót jelölt meg José María del Nido, a klub elnöke. Merthogy a fiú szerződése 2007. június 30-ig érvényes.

Ramos - akit Angliában már The Superkid becenévvel illetnek, tehát követheti Reyest, Almunía kapust és Cescet (Francesc Fabregast) akár az Ágyúsokhoz, akár egy másik megaklubhoz.

Amely a Real Madrid is lehet, különösen azok után, hogy a spanyol sajtó egyre melegebben ajánlja Arrigo Sacchinak, a fővárosiak újdonsült technikai igazgatójának a Sevilla nagy trióját, Ramos mellett a gólvágó brazil Julio César Baptistát és Daniel Alvest - a sok fáradt erőművész helyett. Habár erre Sacchi ekként reágált. "Öreg galaktikusok? Micsoda hülyeség! Nézzék Maldinit, ő már majdnem 37 éves, és mégis hogyan játszik!"

Sergio Ramos egyébként nagyon jó barátja Cescnek, s úgy hírlik, Wenger 17 éves spanyol zsenijét akarja felhasználni arra, hogy a Highbury Roadra csalogassa Ramost.

Ch. Gáll András