Vágólapra másolva!
A "Fehér Házban" - a Bernabéu stadion metaforikus elnevezése - egyöntetűen úgy vélik, a Real Madrid jövője a két brazil csodacsatár, Adriano és Robinho leszerződtetésén áll vagy bukik. Egyelőre utóbbi leigazolása tűnik biztosabbnak, olyannyira, hogy az AS című sportnapilap értesülése szerint már az árban is megállapodott az eladó (Santos) és a vevő: a 2004-2005-ös évad végén, idén júniusban 18 millió euróért (4,5 milliárd forint) ír alá a 20 éves zseni a kilencszeres Európa-kupagyőzteshez.

A madridi klubtól származó értesülések szerint elviekben már meg is állapodott egymással a két klub, az opciós szerződést e héten megkötik, s a foglalót is kifizeti a Madrid.

Jóllehet a Chelsea és a Benfica is beszállt a licitversenybe, Robinho többször is kijelentette: álmai csapata a Real Madrid, csakis oda szerződik, sehová máshova. A kapcsolatfelvétel tavaly november 5-én jött létre a Madrid és Robinho között két közvetítőn (Luis Douwens és Juan Figger), valamint a játékos ügynökén (Wagner Ribeiro) keresztül.

Vanderlei Luxemburgo érkezése tovább növelte Robinho madridi szerződésének valószínűségét, hiszen "Luxa" - ahogy Luxemburgót Brazíliában becézik - éppen a Santostól szerződött Spanyolországba.

Cafú, a Milan jobbhátvédje - posztján alighanem a világ legjobbja -, Robinho társa és csapatkapitánya a brazil válogatottban, nyilatkozta a minap, hogy azt tanácsolta edzőjének, Carlo Ancelottinak: minden követ mozgasson meg Robinho leszerződtetésére, egyszersmind a versenyfutásban a Madrid megelőzésére.

"Aki megszerzi Robinhót, az megalapozza a jövőjét. Akárhová is kerül, a különbséget fogja jelenteni munkaadója és a többi csapat között. Robinho jelenleg a legjobb, Brazíliában futballozó játékos. Először is remek fickó, másodszor pedig nagyszerű labdarúgó. Az egyetlen gondot az európai futballhoz történő alkalmazkodás okozhatja" - mondta Cafú.

Ch. Gáll András