Vágólapra másolva!
Hatalmas csatában, Liam Rosenior öngóljának köszönhetően mentett pontot a Southampton labdarúgócsapata a Fulham elleni, hazai összecsapáson a Premier League 22. fordulójának zárómérkőzésén.

Nem lehet azt mondani, hogy nem játszott változatos mérkőzést egymással a Southampton és a Fulham labdarúgócsapata. A 20. percben a vendégek szerezték meg a vezetést Papa Bouba Diop fejesével, ezt a középkezdés után szinte azonnal ki is egyenlítette Kevin Phillips, aki Fabrice Fernandes passzát értékesítette.

Nyolc perc sem telt el, ismét a válogatott csatár következett, a szünet előtt Steed Malbranque még egyenlített a Fulham. A vendégek a szünet után ugyanúgy kezdtek, ahogy a meccs elején, ezúttal a kanadai Tomasz Radzinski jutatta 3-2-es előnyhöz a londoniakat. Sőt, Andy Cole kétszer is növelhette volna az előnyt, elsőre mellé, másodjára Niemi kapusba lőtt.

A hajrában Liam Rosenior öngóljával sikerült kicsikarni a döntetlent, ám ez csak arra volt elegendő, hogy a Soton elmondhassa: az utolsó hat meccsen nem kapott ki negyedszer.

A Southampton még nem tudott nyerni mérkőzést Harry Redknapp vezetésével, noha a mostani összecsapáson már bemutatkozott a két új szerzemény, Jamie Redknapp (a menedzser fia) és a középső védő Calum Davenport.

"Még három játékost kell vennünk a januári átigazolási szezonban. Ez a csapat 2003 karácsonya óta mindössze hét meccset nyert meg, új arcokra van szükség" - mondta a szakvezető.

eredmény, Premier League, 22. forduló
Southampton - Fulham 3-3 (2-2)
Southampton:
Niemi - Telfer, Lundekvam, Davenport (Jakobsson, 84.), Higginbotham - Anders Svensson, Delap,Redknapp, Fernandes (McCann, 44.) - Phillips, Crouch
Fulham: Van der Sar - Rosenior (Fontaine, 90.), Rehman, Knight, Bocanegra - Malbranque, Diop, Pembridge, Boa Morte - Cole (McBride, 90.), Radzinski (John, 61.)
gól: Phillips (21., 29.), Rosenior (öngól, 71.), illetve Diop (20.), Malbranque (43.), Radzinski (50.)