Vágólapra másolva!
A Ligakupa után az FA-kupából is kiesett az Aston Villa labdarúgócsapata, miután a sorozat harmadik fordulójában meglepetésre 3-1-es vereséget szenvedett a másodosztályú Sheffield Unitedtől. Alsóbb osztályú ellenféllel szemben búcsúzott a Manchester City is, ennél is nagyobb szenzáció azonban, hogy a címvédő Manchester United hazai pályán nem bírt az ötödik vonalban szereplő Exeter Cityvel. A magyar érdekeltségű csapatok közül Király Gábor és Torghelle Sándor együttese, a Crystal Palace a másodosztályú Sunderland otthonában bukott el, míg a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich továbbjutott.

A heves esőzések miatt egy elhalasztott mérkőzéssel kezdődött meg az angol labdarúgó FA-kupa harmadik fordulója. A péntek esti első összecsapás, a Burnley-Liverpool találkozó előtt ugyanis a játékvezető meccsre alkalmatlannak ítélte a talajt, s bár Mark Clattenburg kivárta az előírt 45 percet, annak letelte után sem tudott mást tenni, s lefújta az összecsapást, amelyet január 19-én játszanak majd le.

A Burnley számára nem hoz szerencsét az új év, a legutóbbi, január elsejei Leicester elleni bajnokit 19 perc elteltével kellett félbeszakítani az időjárás miatt.

Jeges esőben kezdődött meg, s napsütésben ért véget a Sheffield United - Aston Villa mérkőzés is, amelynek első félidejében a másodosztályú hazai együttes alaposan meglepte a birminghamieket. Tonge, Liddell és Gray bolondot csinált a Villa védelméből, Sörensen kapusnak többször is bravúrral kellett hárítania.

A második játékrész elején egyet villant a vendéggárda, s máris vezetett: Barry kapott kiváló labdát Hendrie-től, majd 22 méterről a kint álló Kenny kapus felett bombagólt lőtt (0-1). Nem adta fel a Sheffield, s nyolc perccel később egyenlített is, Harley beadását Cullip közelről kotorta a hálóba (1-1).

Elkeseredett támadásokat kezdett az Aston Villa, igazi átütőerő nélkül, s a hajrában Liddell elintézte a továbbjutás sorsát. A 82. percben egy remek kiugratás után 10 méterről a kapus lábai között talál be, egy perc múlva 16 méteres lövését Sörensen bevédte.

A hazaiak 3-1-re nyertek, az élvonalbeli együttes pedig a Ligakupa után az FA-kupától is idő előtt búcsúzott.

eredmények, FA-kupa, 3. forduló
Sheffield United (II.) - Aston Villa 3-1
Birmingham City - Leeds United (II. osztályú) 3-0
Cardiff (II.) - Blackburn Rovers 1-1
Charlton Athletic - Rochdale (IV.) 4-1
Chelsea - Scunthorpe (IV.) 3-1
Ipswich Town (II.) - Bolton Wanderers 1-3
Manchester United - Exeter (V.) 0-0
Northampton (IV.) - Southampton 1-3
Oldham (III.) - Manchester City 1-0
Portsmouth - Gillingham (II.) 1-0
Preston North End (II.) - West Bromwich Albion 0-2
Sunderland (II.) - Crystal Palace 2-1
Notts County (IV.) - Middlesbrough 1-2
Tottenham Hotspur - Brighton (II.) 2-1
Watford (II.) - Fulham 1-1
West Ham United (II.) - Norwich City 1-0
Plymouth (II.) - Everton 1-3

Királyék a tavalyi elődöntőshöz utaznak/sport/focivilag/20050107topdurva.html?pIdx=1