Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 16-án!

1974-ben ezen a napon játszották a kezdeti stádiumban lévő európai Szuperkupa 1973-as döntőjét. A skót Rangers FC, a holland De Telegraaf című lap, valamint az 1972-73-ban az UEFA elnöki tisztjét ideiglenesen ellátó, amúgy alelnökként dolgozó Barcs Sándor bábáskodásának köszönhetően megszületett sorozatban minden esztendőben a Bajnokcsapatok Európa Kupájának és a kupagyőztesek vetélkedésének győztesei találkoztak.

Huszonegy évvel ezelőtt az Ajax Amsterdam és az AC Milan küzdött a trófeáért. Az első mérkőzésen az olaszok 1-0-ra nyertek, így a visszavágó nagyon izgalmasnak ígérkezett. Az amszterdami Olympic-stadionba ennek ellenére csak 22 ezren látogattak ki, ők a kezdő sípszónál egy kivétellel (az olaszoknál Turini helyett Dolci szerepelt) ugyanazon 22 játékost látták felsorakozni, mint egy héttel korábban milánói szurkolótársaik.

A hasonló szereposztás (Ajax Amsterdam: Stuy - Suurbier, Blankenburg, Hulshoff, Krol, Neeskens, Haan, G. Mühren, Rep, Mulder, Keizer; AC Milan: Vecchi - Anquiletti, Dolci, Schnellinger, Maldera, Sabadini, Turone, Rivera, Benetti, Biasiolo, Chiarugi) ellenére a holland nézők az első összecsapáshoz képest teljesen más 90 percet láttak - nagy-nagy örömükre. Az Ajax ugyanis varázslatosan futballozott, bő félóra alatt kétgólos előnyre tett szert (Mulder 26. perc, Keizer 35.), így már az első játékrészben ledolgozta hátrányát.

Fordulás után pedig egyenesen parádéztak Georg Knobel fiai, Neeskens (71.), Rep (81.), Mühren (84. - 11-esből), valamint Haan (87.) is bevette Vecchi kapuját, így az Ajax Amsterdam 6-0-ra győzött. Érdekes látványt nyújtott, amint a mérkőzés után a korszaknak és a sportruházati iparág akkori lassú fejlődésének megfelelően (?), de az időjárással merőben ellentétesen a holland játékosok a szerelésükre felvett fehér fürdőköpenyben parádéztak a kupával.

Dévényi Zoltán