Vágólapra másolva!
A másodosztályú Valladolid 1-1-re végzett a Real Madriddal a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Bernabéu-stadionban, és mivel az első mérkőzésen 0-0-s döntetlen született, ezzel a királyi gárda búcsúzott a sorozattól.

A Valladolid az első félidőben már vezethetett volna, de a vendégek csak felsőkapufáig jutottak. A fővárosiak legnagyobb helyzete a Fiorentinától visszatért Portillo löketénél adódott, de Lledo a léc fölé segítette a labdát. A második félidőre beszállt Ronaldo, Raúl és Zidane is, és az érezhető madridi fölény a 65. percben érett góllá, amikor Raúl passza után Owen lőtte ki a jobb alsót.

Tizenkét perccel később jött az egyenlítés, Losada játszotta meg Xavi Morét, aki Roberto Carlos mellett befelé húzott, majd 15 méterről a hosszú sarokba zúdított. A hátralévő időben is a Valladolidnak volt ziccere, de Xavi Moré Raúl Bravo hibája után nagyon rosszul találta el a labdát.

A Betis kényelmes hazai iksszel ment tovább a harmadosztályú Mirandes ellen, a Numanciának már szenvednie kellett, de végül az élvonal sereghajtó jobban rúgta a büntetőket, mint az Elche, a Getafe tulajdonképpen feleslegesen nyert az Osasuna ellen az egyetlen elsőosztályú párharcban, Bilbaóban pedig Llorente volt a helyi hős, aki háromszor vette be a Lanzarote kapuját.

Király-kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:
Betis - Mirandes (III. osztályú) 0-0
továbbjutott:
a Betis, 3-1-es összesítéssel

Numancia - Elche (II.) 1-0 (0-0, 1-0, 1-0, 1-0) - tizenegyesekkel 5-3
gól:
M. Lopez (69.)
tj: a Numancia, 1-1-es összesítés után tizenegyesekkel

Getafe - Osasuna 3-2 (2-1)
gól:
Craioveanu (10.), Kome (38.), Cotelo (55.), illetve Munoz (31., 75.)
tj: az Osasuna, 4-3-as összesítéssel

Athletic Bilbao - Lanzarote (III.) 6-0 (2-0)
gól:
Llorente (24., 58., 65.), Etxeberria (38.), Ezquerro (76.), Orbaiz (78.)
tj: a Bilbao, 7-2-es összesítéssel

Real Madrid - Valladolid (II.) 1-1 (0-0)
gól:
Owen (65.), illetve Xavi Moré (77.)
tj: a Valladolid, 1-1-es összesítéssel, idegenben rúgott góllal