Vágólapra másolva!
Hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a listavezető Barcelona a kiesés ellen harcoló Racing Santander, míg a Bilbao gólgazdag meccsen verte az Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.

A katalánok gólfelelőse, Samuel Eto'o a hírek szerint kisebb sérüléssel bajlódott, ez azonban nem zavarta abban, hogy már a nyolcadik percben Aouate kapus lába között a hálóba gurítson. A katalánok mezőnyfölénye az egész első félidőre jellemző volt, ám helyzeteiket nem tudták újabb gólokra váltani.

A szünet után is helyenként látványosan építették fel a támadásokat Decóék, a befejezéseket azonban rendre elrontották. A 65. perc tájékán átvették a kezdeményezést a vendégek, s egyre gyakrabban harsant fel füttyszó a Nou Camp lelátóiról. A 74. percben aztán újra kitört a fieszta: Ronaldinho zseniális cselek után 17 méterről csavart a bal alsó sarokba. Két percre rá Deco próbálkozott lövéssel, a labda megpattant Moratón lábán és a tehetetlen kapus fölött a hálóba hullt. 3-0 lett a vége, és bár a Barcelona még mindig nem talált rá őszi formájára, a bajnokságot ismét tíz ponttal vezeti.

A házigazda Athletic Bilbao gólzáporos mérkőzésen nyert az Osasuna ellen: a baszkok 0-3-ról fordítottak a második szombati Primera División-találkozón. Érdekesség, hogy a duplázó Yestét Guerrero győztes gólja után kiállította a játékvezető.

Primera División, 20. forduló:
FC Barcelona - Racing Santander 3-0 (1-0)
gól:
Eto'o (8.), Ronaldinho (74.), Deco (76.)

Athletic Bilbao - Osasuna 4-3 (0-1)
gól: Yeste (61., 65.), Tiko (84.), Guerrero (89.), illetve Garcia (15.), Webo (48.), Punal (57.)
kiállítva: Yeste (90., Bilbao)

Primera División: a mumusával játszik a Real Madridhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20050121topligak.html?pIdx=3