Vágólapra másolva!
Luis Figo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál sztárja kijelentette, hogy semmiképpen sem szerződne másik spanyol klubhoz.

"Százszázalékos madridi lett belőlem, s nem szívesen hagynám itt az együttest. A másfél év múlva lejáró szerződésemről meg nem esett szó, és én türelmes vagyok. Ami a jövőt illeti, szívesen játszanék egyszer Angliában, de az álmok nem mindig valósulnak meg. Bízom abban, hogy az idény végéig mindenképpen itt maradhatok, és egy Bajnokok Ligája-sikerrel koronázhatom meg a pályafutásomat" - nyilatkozta az Onda Madrid rádióállomásnak a 32 éves klasszis, aki 2000-ben rekordnak számító 56 millió euróért igazolt az FC Barcelonától az ősi riválishoz.

Figo elmondta, hogy a bajnoki címre is van esélye a királyi gárdának: "Csupán hét pont választ el bennünket a Barcelonától, ez pedig nem behozhatatlan. Ráadásul ők még jönnek a Bernabeu-stadionba".

A 2000-ben aranylabdás futballista hozzátette, hogy hét-hét különböző trófeát nyert a katalán gárdával, illetve a fővárosiakkal: "Azt szeretném, ha ebben a vetélkedésben is a Real Madrid nyerne".