Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten rengeteg válogatott mérkőzést rendeztek, ám ezek többsége barátságos találkozó volt, amelyeken kevés érdemleges történt. Álomcsapatunkba így elsősorban a hét végi mérkőzéseken kimagaslót nyújtó focisták kerültek be, de azért akadnak kivételek, elsősorban a görög középpályás Teodorosz Zagorakisz.
Cédric Duchesne (francia, Nimes): A Francia Kupa hét végi fordulójának legnagyobb meglepetését a Nimes gárdája okozta, hiszen a harmadosztályú együttes az AS Saint-Etienne után újabb élvonalbeli gárdát vert ki. Az Ajaccio ellen tizenegyesekkel ment tovább a csapat, és ez elsősorban kapusuknak, Duchesne-nek volt köszönhető, hiszen a portás, aki már a rendes játékidőben is remekül védett, két tizenegyest is hárított.
Davide Zoboli (olasz, Brescia): A Brescia együttese a múlt héten edzőt váltott, Gianni de Biasdi helyére Alberto Cavasin került, és a csere meghozta eredményét, hiszen a gárda a hét végén begyűjtötte a három pontot. A Cagliari elleni győzelem főhőse a jobbhátvéd Zoboli volt, aki remek védőmunkája mellett egy gólt is szerzett.Sinisa Mihajlovic (szerb, Internazionale): A milánói gárda még mindig veretlennek mondhatja magát a Serie A-ban, és a hét végi, AS Roma elleni győzelmével már a harmadik helyig lépett előre. A találkozón az Inter veterán középhátvédje, Mihajlovic szerezte mindkét találatot, természetesen mindkettőt szabadrúgásból - de a bekk ezúttal alapfeladatát is kiválóan látta el.Sammy Traoré (mali, OGC Nice): A Francia kupában a nizzai együttes a harmadosztályú Reimsszel került szembe, és a Nice csak hosszabbításban tudott nyerni - de azért a legjobb 16 között érezheti magát. A meccset a hazaiak középhátvédje, Traoré döntötte el, hiszen a bekk két gólt is szerzett.Giorgo Chiellini (olasz, Fiorentina): A firenzeiek balhátvédje a szezon nagy felfedezettjének számít a Serie A-ban, már a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, és a hét végén megint szenzációsan futballozott. Az AC Parma ellen fantasztikus bombagólt lőtt, az egész bal oldalt bejátszotta, és nagy szerepe volt abban, hogy a violák végre megint meccset tudtak nyerni.
Mauro Germán Camoranesi (olasz, Juventus): A torinóiak két egymást követő vereség után tudtak ismét nyerni a campionatóban, köszönhetően annak, hogy Fabio Capello mester kissé átalakította a csapat taktikáját. A csapat egyik legjobbja a hetek óta kiváló formában futballozó jobb oldali középpályás, Camoranesi volt, aki lőtt egy pazar gólt, és szinte hiba nélkül játszott.Teodorosz Zagorakisz (Görögország): A hellének sorsdöntő vébéselejtezőt játszottak a múlt héten, hiszen a dánok ellen csak a győzelem volt az elfogadható eredmény a számukra. A csapatkapitány Zagorakisz ennél jobb alkalmat tehát nem is választhatott volna ahhoz, hogy megszerezze első gólját a címeres mezben - mindehhez csupán 101 mérkőzésre volt szüksége!Thomas Hitzlsperger (német, Aston Villa): A Birminghamben légióskodó középpályás a múlt heti, Argentína elleni barátságos mérkőzést egy számára rendkívül szokatlan poszton, balhátvédként játszott végig, és nem is nyújtott rossz teljesítményt. A hét végi bajnokin aztán csak csere volt, ám beállást követően immár megszokott pozíciójában, a középpályán futballozott, és remek teljesítményt nyújtott, ráadásul győztes gólt ért el.Delron Buckley (dél-afrikai, Arminia Bielefeld): A bielefeldieknek az egész német futballközvélemény hálás lehet (kivéve persze a Bayern híveit), hiszen a listavezető müncheniek legyőzésével ismét nyílttá tették a Bundesligát. A bajorok ellen a balszélső Buckley ellenállhatatlan volt, főleg a második félidőben villogott, amikor kétszer is becsapta Oliver Kahnt.
Ricardo Oliveira (brazil, Real Betis): A sevillai gárda brazil támadójának rendkívül eredményes hete volt. A csatár végre meghívót kapott a selecaóba, és a Hongkong elleni barátságos mérkőzésen a kezdő tizenegyben szerepelt, amit két góllal hálált meg. A hét végi bajnokin még ezt is sikerült felülmúlnia, hiszen a Bilbao elleni, fantasztikus meccsen mesterhármast vágott.Jan Koller (cseh, Borussia Dortmund): A dortmundi hívek legnagyobb örömére a cseh óriás idén bombaformában futballozik, és ennek köszönhetően klubja kezd felkapaszkodni a kiesőzónából a Bundesligában. A csatár a hét végén a Bochum ellen szerzett három pontot érő gólt, és nem mellékesen a hétközi, Szlovénia elleni barátságos válogatott találkozón is betalált.