Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a listavezető Barcelona 2-0-ra verte a kiesőjelölt Mallorcát, és mivel a Real Madrid kétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az Athletic Bilbaótól, így a katalánok előnye hét pontra nőtt.

Az előjelek a Real Madrid sikerét ígérték a Bilbao elleni mérkőzésen, hiszen Vanderlei Luxemburgóval még veretlen volt a királyi gárda a bajnokságban, ráadásul a baszkok hat éve nem nyertek a fővárosban.

Ehhez képest a 17. percben gólt szerzett a vendégcsapat, Solari vesztett labdát a saját térfelén, Iraola az oldalvonal mellől, jó ötven méterről kapura tűzte a labdát, ami a lécről a gólvonal mögé pattant, majd onnan vissza a mezőnybe, a játékvezető és az asszisztens azonban lemaradtak az akcióról, és így maradt a 0-0.

Az ellentámadásnál Guti maradt le, Solari passzolt középre és az érkező csapattárs előtt elcsúszott a labda. Az első félidőben még egy Solari-kísérletet regisztrálhattunk, de azt Aranzubia hatástalanította.

Az 58. percben aztán semmi sem mentette meg a Realt, Orbaiz tekert be jobbról, Del Horno pedig az ötösről a kapu jobb oldalába bólintott. Figo és Beckham is egyenlíthetett volna, Aranzubia azonban másként gondolta, a portugálnak pedig ez volt az utolsó megmozdulása, mivel Luxemburgo hármas cserét hajtott végre és behozta Zidane-t, Raúlt és Ronaldót.

Ez sem segített, sőt jött az igazság pillanata, mert Ezquerro átadása után Iraola ezúttal olyan gólt szerzett, amit már a bíró is megadott. A végén még Ronaldo fejesét, és Zidane közeli lövését is védte Aranzubia, azaz a Real Madrid nem éppen a legjobb előjelekkel hangolt a Juventus elleni BL-nyolcaddöntőre.

A Barcelona ugyanakkor sikerrel zárta a fordulót, pedig a 11. percben hátrányba kerülhettek volna a katalánok, de Luis Garcia büntetőjét kiütötte Victor Valdes. Hat perccel később pedig bűnhődött a Mallorca, Decót nem támadták meg a vendégvédők, a Barca középpályása pedig húszról kilőtte a jobb alsót.

A szünet előtt a léc megmentette a Barcelonát de los Santos fejesénél, a második játékrész elején pedig Deco duplázott, igaz, ehhez kellett Moya kapus is, aki a nem túl erős lövést "behasalta". A hátralévő időben a gránátvörös-kékek nem erőltették meg magukat, a Mallorca pedig veszélytelen volt, így ismét elszökött a Barcelona a Real Madridtól.

A Real Sociedad fontos három pontot szerzett a Sevilla ellen, és ezzel távolabb került a veszélyes zónától.

Primera División, 24. forduló:
Barcelona - Real Mallorca 2-0 (1-0)
gól: Deco (17., 58.)

Real Madrid - Athletic Bilbao 0-2 (0-0)
gól:
Del Horno (58.), Iraola (73.)

Real Sociedad - Sevilla 1-0 (0-0)
gól: Kovacevic (85.)

Hazai meccsek várnak a spanyol éllovasokrahttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20050218lisztes.html?pIdx=2