Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt február 23-án!

1981-ben ezen a napon Bolíviában játszott vb-selejtezőt Brazília válogatottja. A sorozatban a háromszoros világbajnok selecaónak ez volt a második összecsapása, két héttel korábban Caracasban Venezuela ellen nyert 1-0-ra.

A kínkeservesen kivívott győzelem (Zico nyolc perccel a lefújás előtt tizenegyesből volt eredményes) áldozatokkal is járt, hiszen a durva összecsapáson mindkét oldalról kiállítottak két-két játékost, így Tele Santana La Pazban nem számíthatott Paulo Isidoróra és Zé Sérgióra. A szövetségi kapitány számára különösen utóbbinak, a Sao Paulo FC támadójának hiányzása okozott gondot. Santana az egy héttel korábbi, Ecuador elleni (6-0-s győzelmet hozott) barátságos mérkőzésen már az Atlético Mineiro két támadóját, Reinaldót és Édert szerepeltette, Reinaldo két gólt is szerzett Quitóban.

A hírhedt La Paz-i stadionban, ahol a több mint 3000 méteres tengerszint feletti magasság miatt ritka vendég a levegő, a brazilok a Waldir Péres - Edevaldo, Óscar, Luizinho (Edinho), Júnior, Toninho Cerezo, Zico, Sócrates, Tita (Batista), Reinaldo, Éder összeállításban kezdtek. A találkozó elején még igen frissen, hiszen Sócrates gólja már a hatodik percben elnémította az igen hangos hazai publikumot. A bolíviaiak Aragonés révén (27. perc) még a szünet előtt egyenlítettek, majd Toninho Cerezo kiállítása miatt a második játékrészben is többet támadtak, ám a 60. percben Reinaldo ismét Brazíliának szerzett vezetést.

A 2-1-es vendégsiker azt jelentette, hogy Brazília két vendégfellépésén besöpörte a négy pontot, így gyakorlatilag kijutott a spanyolországi világbajnokságra.

Dévényi Zoltán