Vágólapra másolva!

28 éves a görögök Eb-győztes középpályása

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 6-án!

1977-ben ezen a napon született Jorgosz Karagunisz, az Európa-bajnok görög válogatott tagja. A pirgoszi születésű középpályás a fővárosi Panathinaikoszban kezdte pályafutását. Már az 1995-96-os idényben az első csapat keretéhez tartozott, de abban a szezonban egyetlen mérkőzésen sem játszott a felnőttek között.

A következő pontvadászatra kölcsönadták az Apollon Athénnak, ahol végre bemutatkozhatott az élvonalban, és 31 találkozón két alkalommal volt eredményes. 1997 nyarán vissza is hívta őt a Panathinaikosz, és onnantól kezdve rendszeresen játéklehetőséget kapott nevelőegyesületében. Első idényében rögtön hét gólt ért el, és ettől a következő pontvadászatban csak eggyel maradt el.

Pályafutásának legeredményesebb szezonja az 1999-2000-es volt, amikor kilenc találatot szerzett, és teljesítményének köszönhetően a válogatottban is bemutatkozhatott. Ezt követően a Bajnokok Ligájában sem vallott szégyent, és 2001 nyarán a Bologna FC és a Paris-SG is szerette volna megvenni, de klubja nem engedte el. Nemsokára még ismertebb lett a neve, köszönhetően annak, hogy klubja a legjobb nyolcig menetelt a BL-ben, Karagunisz pedig a válogatott színeiben gólt szerzett az angolok elleni vb-selejtezőn az Old Traffordon.

Ennek megfelelően később elsősorban Angliából voltak kérői, leginkább a Middlesbrough FC vitte volna, de a balszélső továbbra is maradt Athénban. Ahogy azonban lejárt a szerződése, az FC Internazionalénak egyetlen euró nélkül sikerült megszerezte Jorgoszt, aki Milánóban soha nem tudott stabil csapattag lenni. A válogatottban azonban ennek ellenére mindig számoltak vele, így ott volt a tavalyi Európa-bajnokságon is, ahol az Otto Rehhagel irányította görög válogatottal aranyérmet nyert.