Vágólapra másolva!
Csütörtökön a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzéseit rendezték, és egyik találkozón sem született hazai siker. Négy helyszínen a vendégcsapat bizonyult jobbnak, három mérkőzés döntetlenre végződött, egyet pedig a rossz időjárás miatt elhalasztottak.

Az aranylabdás Rivaldóval felálló Olimpiakosz a Newcastle-t fogadta, s a görögök már a 11. percben emberhátrányba kerültek. Georgatosz a 16-oson belül durván fellökte Dyert, amiért piros lapot kapott, a megítélt tizenegyest pedig Shearer váltotta gólra. Mindössze két perccel később a Newcastle ír játékosa, O'Brien a büntetőterületen belül visszahúzta az egyik hazai játékost. A bíró - a sárga lap kiosztása után - újfent a 11-es pontra mutatott, Djordjevic pedig nem hibázott (1-1). Robert remekbe szabott 20 méteres szabadrúgásból elért góljával növelte a vendégek előnyét, majd - még az első játékrészben - kettős emberelőnybe kerültek a Szarkák, miután Kosztulasz begyűjtötte második sárgáját is. A kegyelemdöfést aztán a holland Kluivert adta meg a 9 emberrel küzdő Pireusznak, miután Milner beadását 6 méterről Nikopolidisz kapujába fejelte (1-3).

Szintén 3-1-re nyert a holland bajnokság meglepetéscsapata, az AZ Alkmaar, mégpedig az ukrán Sahtar Donyeck stadionjában. Nelisse 27. percben elért találata után nem sokkal a hazaiak játékosa, Szrna büntetőt hibázott, a brazil Matuzalem azonban még az első félidő vége előtt némileg korrigálta csapattársa hibáját (1-1). A második 45 percben azonban újabb gólokat szerzett az AZ, előbb Mathijsen köszönt be az 51. percben, majd - már a ráadásban - Perez volt eredményes 11-esből.

A Partizan Beograd hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a CSZKA Moszkva ellen. Az összecsapás előtt a nagy havazás miatt sokáig kérdéses volt, hogy megrendezhetik-e a találkozót, de végül a pályamunkásoknak sikerült elfogadható állapotba hozniuk a játékteret. Szintén 1-1 lett az Austria Wien-Zaragoza összecsapás, a hazai csapatban nem kapott helyet Sáfár Szabolcs.

A francia csapatok házicsatájából az Auxerre jött ki győztesen, miután a Lille otthonában Akale első félidő végén szerzett góljával 1-0-ra diadalmaskodott. A Steaua Bucuresti-Villarreal mérkőzést nem kímélte az időjárás, a romániai találkozót az erős havazás miatt március 16-ára halasztották.

A játéknap leggólgazdagabb mérkőzésén a szünetben még 0-0 volt az állás, a Sporting ugyanis remekül "altatta" a hazai pályán játszó Middlesbrough-t, a második játékrészben azonban fordult a kocka. Remek akció végén Barbosa a 49. percben 15 méterről az angol kapuba helyezett, s mindössze négy minutummal később Liedson egy jobb oldali beadást 6 méterről fejelt Schwarzer kapujába (0-2). Douala a 65. percben megszerezte a harmadik Sporting-gólt is, és azok a hazai drukkerek, akik ekkor elindultak hazafelé, rosszul tették. Job és Riggot révén ugyanis - az utolsó negyedórában - 3-2-ra feljött a Premier League-ben hetedik helyezett vendéglátó, így egy esetleges idegenbeli bravúrral még kiharcolhatja a negyeddöntőbe jutást. A Sevilla-Parma meccsen nem született gól, ami az olaszoknak kedvezhet a visszavágón.

UEFA-kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Partizan Beograd (szerb-montenegrói) - CSZKA Moszkva (orosz) 1-1 (0-1)
gól: Tomic (83. 11-esből), illetve Aldonyin (18.)

Olimpiakosz Pireusz (görög) - Newcastle United (angol) 1-3 (1-2)
gól:
Djordjevic (15., 11-esből), illetve Shearer (12., 11-esből), Robert (34.), Kluivert (69.)
piros lap: Georgatosz (11.), Kosztulasz (44. - mindkettő Olimpiakosz)

Sahtar Donyeck (ukrán) - AZ Alkmaar (holland) 1-3 (1-1)
gól:
Matuzalem (45.), illetve Nelisse (27.), Mathijsen (51.), Perez (93., 11-esből)

Austria Wien (osztrák) - Real Zaragoza (spanyol) 1-1 (1-0)
gól: Rushfeldt (32.), illetve Savio (74.)

Lille (francia) - AJ Auxerre (francia) 0-1 (0-1)
gól: Akale (45.)

Middlesbrough (angol) - Sporting Lisbon (portugál) 2-3
gól:
Job (79.), Riggott (86.), illetve Barbosa (49.), Liedson (53.), Douala (65.)

Sevilla (spanyol) - AC Parma (olasz) 0-0