Vágólapra másolva!
Kettős emberhátrányban egyenlített a Parma a vendég Palermo ellen a Serie A 29. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az Inter váratlanul szorossá váló meccsen verte a Fiorentinát, míg a BL-szereplésre hajtó Sampdoria hazai pályán kapott ki a gyakorlatilag már másodosztályúnak tekinthető Atalantától.

Egyfelől kevés kidolgozott akció és feledhető mezőnyjáték, másrészt viszont két csodaszép gól jellemezte az Inter-Fiorentina mérkőzés első félidejét.

A 27. percben Cambiasso a 16-os vonaláról jobbal, kapásból zúdította labdát a jobb alsó sarokba, míg a vendégek részéről Pazzini a kapunak háttal, estében talált be a 40. percben.

Az egyenlítő gólon kívül kellemetlenül érintette a milánóiakat az is, hogy legnagyobb fegyverüket, Adrianót a játékrész végén sérülés miatt le kellett cserélni.

Az 53. percben folytatott a csodagólok sora: Verón 22 méterről bikázta a labdát a bal felső sarokba, majd a 65. percben tovább növelte előnyét az Inter: Córdoba robbant be egy jobb oldali szögletre, és a két védőt megelőzve közelről a kapuba csúsztatott.

A 87. percben a Córdoba még egyszer eredményes volt, igaz, ennek a találatának már nem örült annyira: Nakata lőtte középre a labdát, amelyet a kolumbiai hátvéd szerencsétlen mozdulattal segített Toldo kapujába.

Így bár a firenzeiek szinte egyáltalán nem veszélyeztettek a második félidőben, az utolsó percek mégis izgalmasak voltak, ám az Inter ezúttal nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Serie A, 29. forduló:
Chievo - Brescia 3-1 (0-1)
gól:
D'Anna (61., 11-esből)), Pellisier (81., 88.), illetve Mareco (19.)

Internazionale - Fiorentina 3-2 (1-1)
gól:
Cambiasso (27.), Verón (52.), Cordoba (65.), illetve Pazzini (40.), Cordoba (87., öngól)

Livorno - Cagliari 3-3 (2-2)
gól:
Lucarelli (37., 53.), Protti (39.), illetve Suazo (42., 45., a másodikat 11-esből), Abeijon (92.)
piros lap: Galante (45., Livorno)

Messina - Bologna 0-0

AC Parma - Palermo 3-3 (1-2)
gól:
Morfeo (20.), Gilardino (51., 90., az elsőt 11-esből), illetve Toni (35., 11-esből), Brienza (13., 48.)
piros lap: Cannavaro (34.), Contini (89.) - mindkettő AC Parma

Sampdoria - Atalanta 1-2 (1-1)

gól: Doni (30.), illetve Makinwa (3.), Natali (67.)

Udinese - Lecce 2-1 (1-1)
gól:
Di Michele (41., 89.), illetve Pinardi (30.)
piros lap: Diamoutene (40., Lecce)

AS Roma - AC Milan 0-2 (0-0)
gól:
Crespo (63.), Pirlo (71., 11-esből)
piros lap: Panucci (70.), Totti (90.) - mindkettő AS Roma