Vágólapra másolva!
Kedden este két negyeddöntő visszavágójával folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, azaz eldől, hogy a Bayern München-Chelsea, illetve a Internazionale-AC Milan párosításokból melyik két csapat jut be a legrangosabb európai kupasorozat legjobb négy együttese közé. A Londonban 4-2-es vereséget szenvedett Bayernnél elsősorban a sérüléséből felépült holland gólzsák, Roy Makaay visszatérése miatt látnak okot a bizakodásra, míg a szintén kétgólos hátrányban lévő Inter edzője, Roberto Mancini szerint csapatának azért lehet esélye, mert nincs vesztenivalója. 

A német gárda az egy héttel ezelőtti találkozón számos védekezési hibát követett el, így a támadás mellett a hátsó alakzatnak is össze kell szednie magát ahhoz, hogy legyen esélye a továbbjutásra. "Ha egy csapatnak idegenben két gólt tudunk lőni, akkor ezt hazai környezetben is megcsinálhatjuk. Felkészültünk a londoniakból, és már nagyon várjuk az összecsapást" - nyilatkozta Michael Ballack, aki a Stamford Brigde-en a 93. percben 11-esből szerezte a bajorok második gólját. A hazaiak csatársorában ismét ott lesz a sérüléséből felépült Roy Makaay, aki eddig hét gólt szerzett az idei Bajnokok Ligájában.

A Chelsea kispadján viszont ezúttal sem lehet ott José Mourinho vezetőedző, aki eltiltását tölti, mivel az FC Barcelona elleni nyolcaddöntőt követően részrehajlással vádolta meg a svéd Anders Frisk játékvezetőt. "Tudjuk, hogy a Bayern Európa egyik legjobb csapata, de az első mérkőzésen gyakorlatilag lejátszottuk őket a pályáról, amit biztosan nem felejtettek el" - mondta magabiztosan Eidur Gudjohnsen, a Kékek izlandi támadója.

A várható kezdőcsapatok:
Bayern München: Kahn - Sagnol, Lucio, R. Kovac, Lizarazu - Hargreaves, Ballack, Demichelis, Schweinsteiger - Pizarro, Makaay
Chelsea: Cech - Johnson, Carvalho, Terry, Gallas - Tiago, Makelele, Lampard, Duff - J. Cole, Gudjohnsen
játékvezető: Manuel Enrique Mejuto Gonzalez (spanyol)