Vágólapra másolva!
A francia pontvadászatban az aranyérem sorsa után az is eldőlt, hogy melyik két gárda indulhat majd a Bajnokok Ligájában, Portugáliában pedig a lisszaboni derbi megnyerésével a Benfica nagy lépést tett az aranyérem felé. Eközben Angliában kezdetét vette a feljutásért vívott rájátszás, amelyben három, nemrégen még a Premier League-ben szerepelt alakulat mellett az angol labdarúgás történetének első bajnokcsapata szerepel.

A hét végén drámai körülmények között dőlt el, hogy melyik három gárdának kell búcsút vennie a Premier League-től, és korábban az is kiderült, hogy a másodosztályból a Wigan Athletic és a Sunderland kerül fel. A harmadik feljutó kiléte azonban egyelőre még ismeretlen, hiszen a hét végén még csak az osztályozók elődöntőinek első mérkőzéseit játszották le, amelyek után az Ipswich Town és a Preston North End jutott közelebb az élvonalhoz.

A szombati napon két olyan együttes találkozott egymással a rájátszás elődöntőjében, amelyek nemrégiben még első osztályúnak számítottak. Az Ipswich Town 2002-ben, a West Ham United pedig egy évvel később esett ki a Premier League-ből, és az előző idényben mindkét gárda ott volt a playoffban, de végül egyiknek sem sikerült visszakerülnie. Ez idén is maximum az egyiknek jöhet össze, és az elődöntő első mérkőzését követően erre az Ipswichnek van nagyobb esélye, hiszen idegenben sikerült döntetlent elérnie a Kalapácsosok ellen.

Pedig eleinte úgy tűnt, hogy a West Ham már az első találkozón eldönti a továbbjutás sorsát, hiszen a hazaiak hatalmas vehemenciával vetették magukat a küzdelembe, és röpke negyedóra alatt kétgólos előnyt szereztek. A főszereplő a balszélső Matthew Etherington volt, az egykoron hatalmas tehetségnek tartott, sokszoros utánpótlás-válogatott futballista mindkét találatnál az előkészítő szerepében jeleskedett: előbb Marlon Harewood értékesítette a beadását, majd pedig Bobby Zamora fejére varázsolta a bőrt, és a csatárnak nem volt nehéz dolga a kapuba fejelnie. A Kalapácsosok tovább rohamoztak, és helyzetek egész sorát dolgozták ki, de az újabb találat elmaradt, és egy perccel a szünet előtt az Ipswich hatalmas szerencsével szépíteni tudott: a finn Shefki Kuqi szabadrúgása a kapufáról a meglepett kapusra, majd onnan a hálóba pattant.

A vendégek a félidőben kettős cserét hajtottak végre, és ennek köszönhetően már sokkal kiegyenlítettebb volt a játék képe, de a nagyobb helyzetek így is a West Ham előtt adódtak. Anton Ferdinand (a Manchester Unitedben futballozó Rio öccse) fejesét például az Ipswich kapusa elképesztő bravúrral piszkálta szögletre, és ez a védés sorsdöntőnek bizonyult, mert pár perccel később Ferdinand a saját kapuja előtt addig szerencsétlenkedett, míg a labda Kuqi elé került, aki kiegyenlítette az állást.

A másik ágon egy, a Premier League-ből ismerős együttes, a Derby County (2001-ben búcsúzott el az élvonaltól) annak a Preston North Endnek az otthonába látogatott, amely az angol labdarúgás első bajnokcsapatának mondhatja magát, de az élvonalban utoljára 1961-ben szerepelt! Nos, a Preston most nagy lépést tett az első osztály felé, hiszen a playoff elődöntőjének első mérkőzésén kétgólos előnyt szerzett a Kosokkal szemben. Igaz, a hazaiak dolgát alaposan megkönnyítette, hogy a Derbyből sérülés miatt hiányzott a spanyol Inigo Idiakez, illetve a lengyel Grzegorz Rasiak, Michael Johnsont pedig a hatodik percben kellett lecserélni.

Az első félidőben a Preston nagy fölényben futballozott, a vendégek egyetlen kapura lövést sem produkáltak, és a hazaiak teljesen megérdemelten szereztek vezetést David Nugent lövésével. A szünet után azonban a Kosok összekapták magukat, és úgy tűnt, hogy ledolgozható hátránnyal zárhatják a találkozót, ám az utolsó percben Richard Cresswell begyűjtött egy lepattanó labdát, és a kapust is kicselezve kettőre növelte a Preston fórját.