Vágólapra másolva!
A már bajnok Juventus döntetlent játszott Livornóban, míg a sereghajtó Atalanta sorsa végleg megpecsételődött, miután hazai pályán kikapott az AS Romától az olasz labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában.

Kedélyes, békés döntetlent játszottak a torinóiak Livornóban, a 10. percben Nedved 16 méterről nagy gólt ragasztott a kapu bal oldalába, amire a második félidő elején a hazaiak búcsúzó 38 éves kedvence, Protti egyenlítést érő bólintással válaszolt.

Idegenben még a bajnoknak is jó az iksz - gondolták látszólag a zebramezesek, ám amikor az 55. percben a Zambrottát megelőző Lucarelli az ötösről a hálóba pofozta a labdát, újra támadásba lendültek a vendégek, s tizenegy perc, illetve két Zalayeta lehetőség után Trezeguet szép mozdulatsor végén kialakította a 2-2-t, mely eredmény maximálisan meg is felelt mindkét félnek.

A negyedik, Bajnokok Ligája-indulást érő helyért küzdő Udinese és Sampdoria közül előbbi egypontos előnyre tett szert, mivel Cagliariban döntetlent ért el, míg riválisa hazai pályán kikapott a harmadik Internazionalétól.

A játéknap nyertese a kupában döntős, ám a bajnokságban a forduló előtt még a kieséstől is veszélyeztetett AS Roma volt, amely az Atalanta otthonában véget vetett 11 bajnokin át tartó nyeretlenségi sorozatának, s egyetlen győzelemmel hat helyet lépett előre a tabellán. A bergamóiak ezzel szemben már biztosan búcsúznak az élvonaltól.

A Messina bresciai vereségével eldőlt, hogy a Milannal pénteken ikszelő Palermo újonc létére indulhat az UEFA-kupában.

Serie A, 37. forduló:
Atalanta - AS Roma 0-1 (0-0)
gól:
Cassano (49.)

Brescia - Messina 2-1 (0-0)
gól:
Di Biagio (62.), Milanetto (72.), illetve Amoruso (90.)

Cagliari - Udinese 1-1 (0-0)
gól:
Esposito (67.), illetve Iaquinta (48.)

Chievo - Bologna 1-0 (0-0)
gól:
Mandelli (81.)

SS Lazio - Fiorentina 1-1 (1-1)
gól:
Siviglia (18.), illetve Maresca (2.)

Livorno - Juventus 2-2 (0-1)
gól:
Protti (46.), C. Lucarelli (55.), illetve Nedved (10.), Trezeguet (65.)

AC Parma - Siena 0-0

Reggina - Lecce 2-2 (2-2)
gól:
Bonazzoli (9.), Paredes (31.), illetve Vucinic (15., 43.)

Sampdoria - Internazionale 0-1 (0-1)
gól:
Adriano (36.)