Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 23-án!

1974-ben ezen a napon barátságos mérkőzésen találkozott az NDK és Norvégia válogatottja. A keletnémetek - akik az idő tájt történelmük legerősebb válogatottját tudták kiállítani - az NSZK-beli világbajnokságra készültek, hiszen három hét volt hátra a torna rajtjáig.

A szövetség a márciustól májusig terjedő időszakra négy mérkőzést is lekötött, időrendi sorrendben Belgium (1-0), Csehszlovákia (1-0), Norvégia és később Anglia volt Georg Buschner csapatának ellenfele, amely valóságos országjárást tartott, hiszen Berlinben, Drezdában, Rostockban és Lipcsében fogadta ellenfeleit.

A norvégok ellen a rostocki Ostsee-stadionban léptek pályára Joachim Streichék, a válogatott összeállítása az alábbi volt: Croy - Bransch, Kische, Weise, Kurbjuweit, Irmscher, Lauck, Kreische, Löwe, Ducke, Streich. Az NDK-sok márciusban Streich egy-egy góljával győzték le Belgiumot és Csehszlovákiát, így a skandinávok ellen is ők számítottak esélyesebbnek, ráadásul lassan egy éve (a románok elleni vb-selejtező óta 11 mérkőzést játszottak) veretlenek voltak.

A mérkőzés nem is tartogatott váratlan fordulatokat, ha csak az nem számít annak, hogy a keletnémetek gólját azon a napon nem Streich, hanem a magdeburgi támadó, Jürgen Sparwasser szerezte. A kapuból Jürgen Croy által irányított védelem tehát ismét nem kapott gólt, az utolsó 12 összecsapás közül nyolcadik alkalommal, így az NDK válogatottja remek hangulatban folytathatta felkészülését az 1974-es világbajnokságra.

Végül két születésnapos...

1952-ben ezen a napon született Gerry Armstrong, egykori válogatott csatár, az északír nemzeti csapat pályaedzője. A Watford FC támadója az 1982-es világbajnokságon a hondurasiak és a spanyolok ellen is eredményes volt, de játszott a négy évvel későbbi tornán is. 1977 és 1986 között 63 mérkőzésen 12 gólt szerzett a válogatottban. Jelenleg Lawrie Sanchez asszisztense a nemzeti tizenegynél, bemutatkozó sajtótájékoztatójára tartva kisebb autóbalesetet szenvedett.

1980-ban ezen a napon született Teofanisz Gkekasz, a görög Panathinaikosz házi gólkirálya. Az egykor remek csapatot magáénak tudott Lárissza szülötte a Kallithea együttesében hívta fel magára a figyelmet, a hellén sztárklub idén januárban szerződtette. A csatár 29 forduló alatt 17 gólt szerzett a bajnokságban, amivel jelen pillanatban vezeti a görög góllövőlistát.