Vágólapra másolva!
A következő szezontól ismét a Premier League-ben játszhat Teddy Sheringham: az angol labdarúgás 39 éves legendája újabb egyéves szerződést kötött az élvonalba két év után visszajutott West Ham Uniteddel.

"Még nem tudom, hogy milyen szerepet szánnak nekem. Azt viszont már most kijelenthetem: fitten várom az újabb bajnoki idényt, s mindenféle módon segíteni akarok csapatomnak" - mondta a volt válogatott csatár, aki a legutóbbi szezonban 33 bajnokin 20 gólt szerzett a West Ham Unitedben.

Sheringham a Millwallban kezdte pályafutását, majd a Nottingham Forest és a Tottenham Hotspur érintésével a Manchester Unitedhez került, s ott érte el legnagyobb sikereit. Az 1998-99-es szezonban tagja volt a triplázó (Bajnokok Ligája, Premier League, FA Kupa) gárdának, a két kupadöntőn sorsdöntő gólokat rúgott.

Négy évvel ezelőtt az év labdarúgójának választották, majd visszakerült a Tottenhamhez, 2003-ban pedig a Portsmouthba igazolt.

Az angol labdarúgás történetében John Burridge szerepelt a legidősebb játékosként az élvonalban, a Manchester City kapusa 43 éves és 162 napos volt, amikor 1995. május 14-én bajnokit vívott a Queen's Park Rangers ellen.