Vágólapra másolva!
A spanyol bajnok FC Barcelona 2010-ig meghosszabbította egyik legjobb labdarúgója, Deco szerződését.

A 27 éves portugál középpályás fizetését megduplázták, így idényenként 5 millió euróval gazdagodik majd, míg kivásárlási árát 50-ről 75 millióra emelte a katalán klub.

A brazil születésű klasszis tavaly 12 millió euróért és Ricardo Quaresmáért cserébe érkezett Barcelonába az akkor Bajnokok Ligája-győztes FC Portótól. Deco első spanyolországi idényében 34 mérkőzésen nyolc gólt szerzett.

Fernando Torres, az Atlético Madrid támadója kijelentette: nem kívánja elhagyni a klubot. "Évek óta ugyanaz a történet. Csak az Atléticóban akarok futballozni. Bárki jelentkezhet értem, hiába teszi, mert egyszerűen nemet mondok" - nyilatkozta a 21 éves csapatkapitány, aki 17 évesen került be a madridiak kezdőcsapatába.

Az elmúlt évekhez hasonlóan számos spanyol és európai élcsapat próbálja megszerezni a "Kölyök" becenévre hallgató csatárt, aki az elmúlt három idényben a fővárosiak házi gólkirálya volt.

Az Atlético 2002-ben jutott fel a Primera Divisiónba, ám azóta is csak középcsapatnak számít, a nemrég véget ért bajnokságban is lemaradt a nemzetközi szereplést biztosító helyek mindegyikéről.