Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt június 19-én!

1970-ben ezen a napon született Cafú, a világbajnok brazil válogatott kétszeres világelső csapatkapitánya. Marcos Evangalista de Morais első egyesülete a Sao Paulo FC volt. Már 18 esztendősen bemutatkozhatott a klub első csapatában, és a következő esztendőtől kezdve kiszoríthatatlan volt a kezdő tizenegyből. Eleinte még középpályásként szerepelt, de hamarosan a védelem jobb oldalán találta magát. A Sao Pauló-i együttes ekkoriban nem csak Brazília, hanem Dél-Amerika egyik legjobbjának számított, Cafú a négy paulista bajnoki cím és a brazil pontvadászatban elért aranyérem mellett két Libertadores-kupát is nyert a gárdával.

Természetesen hamarosan a válogatottban is bemutatkozhatott, jelen volt az 1994-es világbajnokságon, ahol a selecao aranyérmet szerzett. Európába először 1995 elején szerződött, mégpedig a spanyol Real Zaragozába, de ez a klubcsere nem jött be neki, hiszen fél év elteltével már megint Brazíliában futballozott, a Palmeiras játékosa lett.

1997 nyarán aztán megint az öreg kontinens felé vette az irányt, elfogadta az AS Roma ajánlatát. Jól döntött, hiszen 2003-ig megbecsült, állandó tagja volt a Farkasok tizenegyének, így aktív részese volt a klub 2001-es bajnoki győzelmének. Természetesen mind a rómaiaknál, mind a válogatottban alapembernek számított, játszott az 1998-as ezüst-, illetve a 2002-ben aranyérmes brazil nemzeti csapatban, három éve ő emelhette magasba a trófeát.

2003-ban klubot cserélt, Rómából Milánóba költözött, ahol az AC Milan profija lett. A rossonerókkal is bajnok lett, ám a BL-sikerről - társaihoz hasonlóan - idén ő is lecsúszott. 133 válogatottságával hazájában rekordernek számít, jelenleg 18 találkozóval előzi meg a rangsor második helyén álló Roberto Carlost.