Vágólapra másolva!
Christian Vieri, az olasz Internazionale labdarúgócsapatának csatára a városi rivális AC Milanhoz szerződött. A Laziótól 1999-ben Milánóba érkezett, 32 éves támadóval múlt pénteken bontott szerződést az Inter, melynek színeiben 122-szer volt eredményes. Vieri 2007 júniusáig kötelezte el magát az idén az olasz bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is második gárdához.

A remek támadó iránt a Newcastle és a Tottenham is érdeklődött, ám végül a BL- és Serie A-második Milan lett a befutó, amelynél jelenleg is több bevethető minőségi csatár van, úgymint Andrij Sevcsenko, Hernán Crespo, Jon Dahl Tomasson vagy épp Filippo Inzaghi.

Vieri egyébként közel tucatnyi klubban megfordult már pályafutása során; a Prato színeiben kezdte pályafutását, ezután a Torinóban három szezont lehúzott, majd a Pisa együttese következett. Ezt követően a Ravennában és a Veneziában is megfordult, majd az Atalanta után egy igazi nagyágyúhoz, a Juventushoz igazolt, ahol egy évig futballozott, hogy aztán egy eredményes spanyol kirándulás (egy szezon az Atlético Madridnál) után kipróbálja magát az olasz fővárosban is, a Lazio csapatában. Rómából 1999-ben 35 millió fontért távozott, amely összeg akkor világrekordnak számított, s új csapatában, az Interben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen futószalagon gyártotta a gólokat, összesen 122-szer volt eredményes a Milánóban eltöltött hat szezon során.

Massimo Moratti, az Internazionale elnöke azonnal pótolni szeretné a gólzsákot, mégpedig Alberto Gilardinóval. "Már tárgyaltunk a Parma vezetőivel. Az igazat megvallva a támadósorunkat meg kell erősíteni, s erre nem is találhatnánk jobb alanyt, mint az egyik legtehetségesebb olasz csatárt" - mondta Moratti.

A 22 éves klasszisért eddig a Milan, a Juventus, a Real Madrid és a Chelsea jelentkezett be, de a Parma még egyik egyesülettel sem tudott megállapodni, mivel több mint 30 millió eurót kér a legutóbbi két szezonban 72 olasz élvonalbeli mérkőzésen 46-szor eredményes támadóért. Az idén Cristiano Lucarellivel holtversenyben gólkirály Gilardino szerződése 2008-ban járna le a Parmánál.

A Milanhoz kapcsolódó hír még, hogy a piros-feketék leigazolták a Messina 28 esztendős görög kapusát, Dimitriosz Elefteropuloszt, aki minden bizonnyal Dida mögött a csapat második számú kapusa lesz.

[origo]/(MTI)