Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt augusztus 9-én!

Kuntic és Kopunovic a minap a Vendégszobában járt

1995-ben ezen a napon játszották a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzéseit, köztük a számunkra mindörökké emlékezetes RSC Anderlecht-Ferencvárosi TC találkozót is.

Hiába mondta Simon Tibor és Babatunde Fatusi a sorsolás napján egybehangzóan és teljes magabiztossággal, hogy van esélyük a zöld-fehéreknek, mi több, igen jó esélyünk van a továbblépésre, csak kevesen hittek nekik. A nagy név sok mindenkit megrémisztett, és bár igaz, hogy a neveket tekintve nem volt olyan "gyenge" a brüsszeli gárda, de messze állt a klub fénykorában sikereket elért garnitúrák játékerejétől.

A Ferencváros az előzetes tájékoztatás alapján nem kapott jegyeket a mérkőzésre, így igazán vakmerő volt az öt-hatszáz szurkoló, aki nekivágott a több ezer kilométeres útnak (Ha előre tudni lehetett volna a találkozó végeredményét, alighanem sokszor ennyien mentek volna.) A Constant vanden Stock nevét viselő stadionban alig több mint félház várta a csapatokat, és ez is mutatja, hogyan kezelte Zoran Kunticékat a belga közvélemény; egy szóval: le.

Szerencsére az Anderlecht nem úgy kezdett, ahogy általában magyar csapat ellen kezdeni szoktak, azaz nem szegezte kapujához a Fradit. Lazán, kényelmesen folyt a találkozó, bizonyára a "hosszú a kilencven perc" elvre épített Herbert Neumann edző. Utólag okosak lehettünk: nem jött be. A zöld-fehér fiúk felvették a kesztyűt, és hihetetlen energiákat mozgósítva az utóbbi évek legjobb játékát mutatták be.

Kellemes meglepetést okozott a sokak által már az előző évben kiátkozott Kecskés Zoltán, a felesleges igazolásnak vélt Nyilas Elek és Telek András, akiről már-már azt hihettük, hogy fejlődése (már egy ideje) megállt. Simon Tibort nem is említjük, hiszen tőle nem meglepetés, hogy ha kell, a pálya minden részét bejátssza, hogy aztán a döntő pillanatban a gólvonalról vágja ki a Hajdu Attilán már túljutott labdát. Ezek után már "csak" arra kellett vigyázni, hogy egy hét múlva ne keltsenek fel minket ebből a csodálatos álomból. Nem keltettek, a Fradi ugyanis - az 1-1-s visszavágóval - bejutott a Bajnokok Ligájába.

Eredmény:
RSC Anderlecht - Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
Brüsszel, Constant vanden Stock-stadion, 15 000 néző
vezette: Krug (német)
Anderlecht: De Vlieger - Crasson (Haagdoren, 52.), Grün, Doll, Babayaro, Preko, Zetterberg (B. Versavel, 67.), Karagiannis, Walem, Boffin, De Bilde. Edző: Neumann.
Ferencváros: Hajdu - Simon, Telek, Kuznyecov, Páling, Nyilas, Albert (Vincze O., 82.), Lisztes, Kecskés, Kopunovic (Zavadszky, 90.), Kuntic (Nagy Zs., 78.). Edző: Novák.
gól: Kuntic (58.)