Vágólapra másolva!

Nyert a 'Pool, a WBA és a két Manchester

A délutáni találkozókon mindössze egy csapat, az 55. perctől tíz emberrel játszó West Ham United volt képes idegenben pontot szerezni az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Az első vendégsikerre az utolsó, esti mérkőzésig kellett várni, a Manchester City a Birmingham City otthonában aratott győzelmet.

A forduló nyitányára az Old Traffordon került sor, s a jövő héten a Debrecen BL-ellenfeleként Budapestre érkező Mancheseter United sokáig nem tudott mit kezdeni a vendég Aston Villával. Az első félidőben 29. percében Park lövését a felső kapufára segítette Sörensen, akit Scholes riogatott még egy-egy távoli próbálkozással, ennél többre azonban nem futotta a Ferguson-csapattól.

A második félidőre már felpörgött a United, a dán kapusnak immár bravúrok sorát kellett bemutatnia, de így is csak idő kérdése volt, hogy mikor kap gólt a Villa. Az idő a 66. percben jött el: Ronaldo beadását Mellberg csúsztatta éppen Van Nistelrooy elé, ez pedig az álmoskönyvek szerint nem a legszerencsésebb húzás egy védőtől - a holland csatár közelről be is segítette a labdát a kapuba.

Ezt követően a hazaiak még elpackáztak néhány helyzetet, mindez azonban nem változtatott azon, hogy az első fordulóban, az Everton vendégeként aratott győzelme után a szezon első hazai mérkőzésén is begyűjtötte a három pontot a MU.

A BL-címvédő Liverpool Xabi Alonso hatalmas szabadrúgásgóljával szintén 1-0-ra verte az újonc Sunderlandet, a West Bromwich Albion pedig 2-1-re nyert a Portsmouth ellen; a hazaiaknál Gera Zoltán a 65. percben sárga lapot kapott, ezt követően egyből lecserélték.

Premier League, 2. forduló:
Blackburn Rovers - Fulham 2-1 (1-0)
gól:
Pedersen (15.), Tugay (71.), illetve McBride (49.)

Charlton Athletic - Wigan Athletic 1-0 (1-0)
gól:
Bent (42.)

FC Liverpool - Sunderland 1-0 (1-0)
gól:
Alonso (24.)
kiállítva: Welsh (74., Sunderland)

Newcastle United - West Ham United 0-0
kiállítva:
Koncseszki (55., West Ham)

Tottenham Hotspur - Middlesbrough 2-0 (0-0)
gól:
Defoe (49.), Mido (75.)

West Bromwich Albion - Portsmouth 2-1 (1-0)
gól:
Horsfield (2., 59.), illetve Robert (63.)

Manchester United - Aston Villa 1-0 (0-0)
gól:
Van Nistelrooy (66.)

Birmingham City - Manchester City 1-2 (1-1)
gól:
Butt (7.), illetve Barton (20.), Cole (47.)