Vágólapra másolva!
Gól nélküli döntetlent hozott az orosz és a portugál válogatott összecsapása a vb-selejtezők 3. csoportjának rangadóján, a hazaiak egy félidőt emberhátrányban futballoztak Szmertyin kiállítása miatt. Az Európa-bajnok görög labdarúgó-válogatott a 2. csoportban 92. percben szerzett góllal nyert a kazahok otthonában. A magyar válogatott csoportjában a bolgárok kétgólos hátrányból fordítottak otthon Izland ellen, míg a horvátok 1-1-es döntetlent játszottak Máltán. Az angolok sem zártak sikeres napot, miután 1-0-s vereséget szenvedtek Belfastban.

Az 1. csoportban a csehek egy félidőn keresztül nem bírták feltörni az örmények védelmét, aztán a második játékrészben beindult a gólgyártás, és negyedórán belül háromszor is kapituláltak a vendégek. A már kiesett finnek is kitömték ellenfelüket, a triplázó Forssell vezérletével ötöt lőttek a macedónoknak, a hollandok pedig négyessel küldték haza Andorrát.

A 2. csoportban az Európa-bajnok görögöknek nehéz dolguk volt, ugyanis a pont nélkül álló kazah gárda vezetést szerzett a szünet után. A meglepetés végül nem következett be, de meg kellett izzadnia Hellász fiainak, akik a 92. percben esett góllal tudták a maguk javára fordítani a találkozót.

A törökök az elsőként kijutott Ukrajna otthonából hozták el a három pontot, és ezzel jó eséllyel pályáznak a második helyre. A dánok 6-1-gyel küldték haza a grúzokat, de Tomassonéknak előbb nyerni kell a görögök, majd a kazahok ellen, és közben drukkolni egy albániai török betliért, hogy legyen esélyük a pótselejtezőre.

Moszkvában revánsra készültek az oroszok, akik tavaly 7-1-re kaptak ki a portugáloktól, ehhez képest végül meg kellett elégedniük egy ponttal, ráadásul Szmertyin piros lapja miatt több mint egy félidőt tíz emberrel játszott a szbornaja. A másik meccsen a lettek és a szlovákok is remiztek, így a portugálok szinte biztosan csoportelsők, mivel két hazai találkozó vár rájuk (Liechtenstein és Lettország ellen), a második helyről pedig a szlovák-orosz ütközet dönt majd. A kicsik derbijén Liechtenstein sima hármast gurított Luxemburgnak.

A négyes számú szextettben udvariatlanok voltak a vendégek, az izraeliek, a franciák, és a svájciak is idegenben győztek, főleg a gallok diadala volt értékes, mivel Dublinban ritkán terem babér a látogatóknak, Henry pompás gólja azonban három pontot ért.

Az 5. csoportban is bosszúsak lehettek a hazai drukkerek, mivel sem a fehéroroszok, sem a norvégok, sem a moldávok nem jártak sikerrel, az olaszok főleg a mesterhármast jegyző Toni vállát veregethették Minszkben, a skótok lassan szobrot emelhetnek Millernek, aki a taljánok és a norvégok ellen összesen háromszor köszönt be, és ez négy pontot ért a "szoknyásoknak", a szlovénok pedig életben tartották reményeiket.

A hatodik gruppban Ausztria bakizott az azeri fővárosban, igaz, a sógorok már korábban eljátszottak a továbbjutás lehetőségét. Az angolok még az osztrákoknál is nagyobbat buktak Belfastban, az északírek ugyanis Healy találatával lenyomták a "nagy testvért". Az angol lapok máris Sven-Göran Eriksson esetleges menesztését taglalják, pláne, hogy a lengyelek behúzták a Wales elleni kötelező feladatot, így Rooneyék nem hibázhatnak az osztrákok, és a polákok ellen, igaz, mindkétszer otthon lépnek pályára.

A szerbek hiába kaptak először gólt a selejtezők során, megtartották előnyüket a spanyolok előtt, mivel a "hazai pályán", a Vicente Calderon-stadionban szereplő Kezman egalizált Raúl gólja után. A belgáknak nyolc volt a San Marino elleni meccs, a bosnyákok pedig még bekavarhatnak, ha hozzák a két hátralévő meccset (San Marino otthon, Szerbia-Montenegró idegenben).

A magyar érdekeltségű hatosban a bolgárok kétgólos hátrányból fordítottak odahaza Izland ellen, a horvátok pedig nem tudták megverni Máltát, miután Kranjcar góljára Wellman válaszolt. A barátságos mérkőzéseken Japán pólómeccsbe illő eredményt ért el Honduras ellen, a közép-amerikaiaknál hiába rúgott mesterhármast Velasquez, a hátvédsor gólképesebbnek bizonyult. A németeknél Podolski triplázott Dél-Afrika ellen, és a Köln tehetsége ezzel győzelemhez segítette a 2006-os világbajnokság házigazdáját.

1. csoport:
Csehország - Örményország 4-1 (0-0)
gól:
Heinz (47.), Polak (52., 76.), Baros (58.), illetve Hakobjan (86.)

Finnország - Macedónia 5-1 (3-0)
gól:
Forssell (11., 13., 62.), Tihinen (42.), Eremenko (55.), illetve Maznov (49.)

Hollandia - Andorra 4-0 (3-0)
gól: Van der Vaart (23.), Lima (27., öngól), Van Nistelrooy (42., 89.)
kiállítva: Cocu (38., Hollandia)

2. csoport:
Kazahsztán - Görögország 1-2 (0-0)
gól:
Zsumaszkaljev (53.), illetve Jannakopulosz (78.), Liberopulosz (92.)
piros lap: Karpovics (87), Rogyionov (94.) - mindkettő Kazahsztán

Ukrajna - Törökország 0-1 (0-0)
gól: Metin (55.)

Dánia - Grúzia 6-1 (3-1)
gól:
C. Jensen (10.), Poulsen (30.), Agger (43.), Tomasson (55.), Larsen (79., 84.), illetve Demetradze (36., 11-esből)
kiállítva: Kizanishvili (19., Grúzia)

3. csoport:
Oroszország - Portugália 0-0
kiállítva: Szmertyin (43., Oroszország)

Lettország - Szlovákia 1-1 (0-1)
gól: Laizans (74.), illetve Vittek (35.)

Liechtenstein - Luxemburg 3-0 (1-0)
gól:
M. Frick (38.), Fischer (77.), Beck (92.)
kiállítva: Joachim (58., - Luxemburg)

4. csoport:
Feröer - Izrael 0-2 (0-0)
gól: Nimni (55.), Katan (80.)

Írország - Franciaország 0-1 (0-0)
gól:
Henry (68.)

Ciprus - Svájc 1-3 (1-1)
gól:
Aloneftisz (35.), illetve Frei (15.), Senderos (69.), Gygax (84.)

5. csoport:
Fehéroroszország - Olaszország 1-4 (1-3)
gól: Kutuzov (4.), illetve Toni (6., 14., 55.), Camoranesi (45.)

Norvégia - Skócia 1-2 (0-2)
gól: Aarst (89.), illetve Miller (21., 31.)

Moldova - Szlovénia 1-2 (1-0)
gól: Rogaciov (30.), illetve Lavric (46.), Mavric (57.)

6. csoport:
Azerbajdzsán - Ausztria 0-0

Lengyelország - Wales 1-0 (0-0)
gól:
Zurawski (53., 11-esből)

Észak-Írország - Anglia 1-0 (0-0)
gól: Healy (74.)

7. csoport:
Litvánia - Bosznia-Hercegovina 0-1 (0-1)
gól:
Barbarez (28.)
kiállítva: Cesnauskis (80., Litvánia)

Belgium - San Marino 8-0 (3-0)
gól: Simons (34., 11-esből), Daerden (39., 67.), Buffel (44.), M. Mpenza (52., 72.), Vandenbergh (53.), Van Buyten (83.)

Spanyolország - Szerbia-Montenegró 1-1 (1-0)
gól:
Raúl (18.), illetve Kezman (68.)
kiállítva: Duljaj (89., Szerbia-Montenegró)

8. csoport:
Bulgária - Izland 3-2 (1-2)
gól:
Berbatov (21.), G. Iliev (69.), M. Petrov (86.), illetve Steinsson (9.), Hreidarsson (16.)

Málta - Horvátország 1-1 (0-1)
gól:
Wellman (74.), illetve Kranjcar (19.)

Barátságos mérkőzések:
Japán - Honduras 5-4 (1-3)
gól: Takahara (33.), Janagiszava (48., 70.), Nakamura (55., 11-esből), Ogaszavara (78.), illetve Velasquez (8., 27., 50.), Martinez (45.)

Németország - Dél-afrikai Köztársaság 4-2 (1-1)
gól: Podolski (12., 48., 55.), Borowski (47.), illetve Bartlett (26., 11-esből), McCarthy (49.)