Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 12-én!

2000-ben ezen a napon kezdődött meg Ausztráliában az olimpiai labdarúgó-torna. Öt esztendővel ezelőtt már érvényben volt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azon szabálya, miszerint a sorozatban csak 23 éven aluliak léphetnek pályára, ez alól országonként három labdarúgó lehet kivétel, ám Sydneyben a legtöbb válogatott nem élt ezzel a lehetőséggel.

Az A csoportban a két, végső győzelemre is esélyesnek tartott együttes közül csak Olaszország rajtolt győzelemmel, a címvédő Nigériának Honduras ellen meg kellett elégednie egy ponttal (3-3).

Az olasz válogatott ellenfele a házigazda Ausztrália volt, és az auszik egyáltalán nem kezdtek megilletődötten, hanem az első perctől kezdve nagyon keményen odaléptek a taljánoknak, akik először nem értették a dolgot, majd felvették a kesztyűt, és így egy rendkívül kemény találkozó alakult ki. Az iram ugyan nagy volt, de kevés helyzetet dolgoztak ki a csapatok, mivel inkább a védekezésre fektették a hangsúlyt.

A nagyobb lehetőségek azért a házigazdák előtt adódtak, de az olasz kapuban Christian Abbiati remekül védett, több bravúrt is bemutatott. Csapattársai közül Andrea Pirlo játszott rendkívül veszélyesen, de mivel a csatárokat az ausztrálok jól őrizték, az FC Internazionale középpályása egymaga nem sok mindent tudott kezdeni.

Klasszisát mutatja viszont, hogy egyetlen helyzetét könyörtelenül értékesítette: az addig hibátlanul játszó Hayden Foxe eladta a labdát, a csereként beállt Massimo Margiotta tökéletesen kiszolgálta Pirlót, aki elpasszolta a kapus mellett a játékszert, amely a kapufára pattant, majd a gólvonalon kezdett el gurulni. Végül azonban teljes terjedelmével átjutott azon, Foxe csak ezt követően tudta kivágni.

Az olaszok ezzel 26. győzelmüket szerezték az ötkarikás játékok történetében, és már csak egy csapat van, amelyik többször nyert az olimpiákon náluk: a magyar válogatott.

Ausztrália - Olaszország 0-1 (0-0)
Melbourne, 93 252 néző
v.: Prendergast (jamaicai)
Ausztrália: Milosevic - Colosimo, Foxe, Laybutt, Emerton, Grella (Rizzo, 85.), Wehrman (Bresciano, 66.), Skoko (Neill, 79.), Lazaridis, Viduka, Curcija
szövetségi kapitány: Blanco
Olaszország: Abbiati - Grandoni, Zanchi, Cirillo, Gattuso, Baronio (C. Zanetti, 58.), Ambrosini, Zambrotta, Pirlo, Ventola (Margiotta, 71.), Comandini
szövetségi kapitány: Tardelli
gól: Pirlo (81.)