Vágólapra másolva!
Az olasz pontvadászat negyedik fordulóját minden nagycsapat győzelemmel zárta, a bajnok Juventus Udinében nyert 1-0-ra, az Inter a Chievót verte ugyanilyen arányban, míg a Milan a Laziót küldte haza 2-0-s zakóval. Menetel a Fiorentina és a Palermo, a toszkánok Leccében diadalmaskodtak 3-1-re, a szicíliaiak a középhátvédként negyedik gólját jegyző Terlizzi révén bizonyultak jobbnak a Regginánál. A forduló legtermékenyebb csapatának a Parmának négyet lövő Roma bizonyult, a Sampdoria pedig a Milan után a Trevisót is lenyomta.

Nehéz mérkőzés várt a bajnok Juventusra Udinében, még úgy is, hogy a a hazaiak legjobb formában lévő játékosa, Vincenzo Iaquinta kimaradt a keretből, mert nem akarta meghosszabbítani a szerződését. A torinói Zebrák a 37. percben kerültek előnybe, amikor Blasi beívelését Del Piero középre fejelte, Vieira pedig bepasszolta.

Ibrahimovic növelhette volna az előnyt, de De Sanctis bravúrral hárított, a másik oldalon pedig Robert Kovac mentett a gólvonalról Di Michele emelése után, így maradt a Juve-győzelem, ezzel négyből négyet nyert Capello csapata.

A Milan kikapott a hétvégén a Sampdoria otthonában, és többen válságot emlegettek a piros-feketékkel kapcsolatban, ehhez képest a Lazio ellen negyedóra elteltével 2-0-ra vezetett a milánói alakulat. Előbb Sevcsenko ültette hintába Stendardót, és bombázott a rövid sarokba, majd Pirlo megpattanó beadását ejtette ki Sereni, amit Kaká passzolt be.

A folytatásban is a Milan-támadók előtt adódott több lehetőség, de pontatlanul céloztak, a rómaiak közül pedig csak Oddo próbálkozott, de Dida hatástalanította a jobbhátvéd két kísérletét.

A városi rivális Inter a bajnokságban először kezdő Samuel fejesével hozta el a három pontot Veronából, az argentin bekk Figo szögletére érkezett a legjobb ütemben. Palermóban is egy hátvéd döntött, Terlizzi negyedik meccsén negyedszer volt eredményes, ezzel a szicíliaiak a harmadik helyen állnak.

A rózsaszín-feketék és a Juventus közé a Fiorentina ékelődött be, amely hátrányba került Leccében, de aztán beindult a Fiore, Bozsinov, Toni trió, amelynek minden tagja mattolta Sicignanót. A Roma a firenzeieknél is jobban termelt, és 4-1-gyel küldte haza a Parmát, míg a Sampdoria Bonazzoli duplájával győzte le a Trevisót.

Érdekesség, hogy az Ascoli-Siena találkozón a pálya szélén egy nagy lyuk tátongott, amit fel kellett tölteni, emiatt aztán elég sokat állt a játék.

Serie A, 4. forduló:
Ascoli - Siena 1-1 (0-1)
gól:
Ferrante (58.), illetve Bogdani (45+5.)

Chievo - Inter 0-1 (0-0)
gól: Samuel (49.)

Empoli - Cagliari 3-1 (0-1)
gól:
Tavano (46., 64.), Almiron (69.), illetve Capone (33.)

Lecce - Fiorentina 1-3 (1-0)
gól: Pinardi (45+3., 11-esből), illetve Fiore (48.), Bozsinov (53.), Toni (62.)
kiállítva: Del Vecchio (Lecce, 64.)

Messina - Livorno 0-0

Milan - Lazio 2-0 (2-0)
gól: Sevcsenko (12.), Kaká (14.)

Palermo - Reggina 1-0 (0-0)
gól: Terlizzi (66.)

Roma - Parma 4-1 (3-1)
gól: Totti (24.), Nonda (26., 87.), Panucci (34.), illetve P. Cannavaro (30.)

Treviso - Sampdoria 0-2 (0-1)
gól: Bonazzoli (45., 48.)

Udinese - Juventus 0-1 (0-1)
gól: Vieira (37.)