Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 26-án!

2000-ben ezen a napon játszották az olimpiai torna elődöntőit. A két találkozó egyidőben kezdődött, Melbourne-ben a chileiek a 83. percben még 1-0-ra vezettek Kamerun ellen, de az afrikai válogatott a mérkőzés hajrájában fordított, így bejutott a fináléba. A másik elődöntőben Spanyolország és Egyesült Államok válogatottja találkozott, az előzetes esélyek egyértelműen az ibériaiak mellett szóltak.

Az USA együttesétől senki sem várt ilyen jó szereplést, az amerikaiaktól már az elődöntő is elképesztő sikernek számított, míg a spanyolok kimondva-kimondatlanul az aranyéremért jöttek - amit egyébként egyszer, még 1992-ben már megnyertek. A hispánok rögtön az első perctől egyértelműsítették, ki az úr a háznál, és fél óra alatt kétgólos előnyt szereztek. Mindkét találat kidolgozásában az AC Milan játékosa, José Mari vállalt döntő szerepet: előbb remekül nyargalt el a jobb szélen, és beadását Raúl Tamudónak csak a kapuba kellett passzolnia, majd pedig Dan Califf elcsúszását kihasználva passzolt Miguel Ángel Angulónak, aki kicselezte Frankie Hejdukot, majd a hálóba lőtt. Az amerikai szövetségi kapitány, Clive Charles a negyvenedik percben kettős cserére szánta el magát: lehozta Chris Albrightot és Ramiro Corralest, helyükre pedig Sasha Victorine-t és Landon Donovant küldte be. Különösen utóbbi becserélése volt jó húzás, a Bayer Leverkusen tizenhét éves középpályása, akit korosztálya egyik legtehetségesebb futballistájának tartanak, új lendületet adott a csapatnak.

A spanyolok is kiengedtek, így történhetett, hogy az Egyesült Államok még az első félidőben szépített: a második spanyol gól előtti szereposztás fordult meg, ezúttal Hejduk ment el Angulo mellett, azaz ment volna, ám a spanyol felvágta az amerikait. A jogosan megítélt tizenegyest Peter Vagenas értékesítette, így a második játékrészben már csak egy gól volt a hispánok előnye. Próbálkoztak is az amerikaiak becsülettel, de nem volt átütőerő támadásaikban, José Mariék viszont rendre veszélyesen kontráztak, és nem sokkal a találkozó vége előtt a meccs legjobbja feltette a koronát teljesítményére: a Brad Friedelről kipattanó labdát pofozta a hálóba.

Spanyolország - Egyesült Államok 3-1 (2-0)
Sydney, 39 800 néző, vezette: Daami (tunéziai).
Spanyolország: Aranzubía - Lacruz, Marchena, Albelda, Angulo (Gabri, 76.), Xavi, José Mari (Unai, 88.), Puyol, Amaya, Toni Velamazán (Ferrón, 76.), Tamudo. Szövetségi kapitány: Sáez
Egyesült Államok: Friedel - McCarty, Agoos, O'Brien, Hejduk, Califf, Vagenas, Albright (Donovan, 39.), Corrales (Victorine, 39.), Wolff, Casey. Szövetségi kapitány: Charles
gól: Tamudo (16.), Angulo (25.), José Mari (87.), ill. Vagenas (42. - 11-esből)