Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt október 2-án!

1980-ban ezen a napon született Lucas Martín Castromán, az argentin bajnok Vélez Sarsfield csillaga. A középpályás Buenos Aires Villa Flandria nevű negyedében látta meg a napvilágot, és futballpályafutását a Vélez Sarsfieldben kezdte. Meglehetősen fiatalon bemutatkozhatott az élvonalban, hiszen már az 1997-98-as pontvadászatban pályára lépett, sőt abban a szezonban megszerezte első találatát is. A következő idényben már több lehetőséget kapott, de megint csak egyszer volt eredményes, de az 1999-2000-es bajnokságban megtalálta góllövő cipőjét, hiszen akkor négyszer vette be az ellenfelek kapuját.

Teljesítménye az akkori szövetségi kapitány, Marcelo Bielsa érdeklődését is felkeltetette, és Castromán így 2000 decemberében, a Mexikó elleni találkozón a címeres mezt is magára húzhatta. A Lazio vezetőségének honfitársa, Diego Simeone ajánlotta be, és szerződtetése mellett szólt, hogy olasz nagypapája révén talján útlevéllel is rendelkezett, vagyis nem számított EU-n kívülinek. A rómaiak 2001 januárjában vették meg négymillió fontért, és Castromán rögtön jó benyomást keltett, a szurkolók különösen az AS Roma ellen az utolsó percben szerzett egyenlítő találata miatt zárták a szívükbe. A következő pontvadászatban kevesebb lehetőséget kapott, de a 2002-2003-as idényben már megint többet játszott. 2003 nyarán a Lazióból az Udineséhez került, a friuli együttesben 20 mérkőzésen egy gólt szerzett.

Tavaly nyáron tért haza szülőhazájába, pályafutását a Vélezben folytatta. Argentínában remek formába lendült, a Vélez csikócsapatával idén megnyerte a bajnokságot, az aranyéremhez 16 mérkőzésen nyolc góllal járult hozzá. (Jellemző adat, hogy az elsőséget kiharcolt további 23 játékos közül 16-an fiatalabbak voltak a még mindig csak 25 éves Lucasnál!) A Vélez azóta is remekel, Castrománék jelenleg a második helyen állnak a bajnokságban, valamint versenyben vannak a Sudamericana-kupában