Vágólapra másolva!
Hatalmas pofont kapott az olasz labdarúgó-bajnokságban jól rajtoló Livorno együttese, amely az Inter vendégeként (igaz, a második félidőt emberhátrányban töltve) 5-0-s vereséget szenvedett. A Chievo Palermóban ikszelt, idegenben kapott ki a Roma és a Sampdoria. A Lazio-Fiorentina rangadón Zauri hajrában esett találata döntött a fővárosiak javára, a Milan idegenben 2-0-ra verte a Cagliarit.

Kulcsjátékosok hiányoztak mind az Inter, mind a Livorno csapatából a Serie A vasárnapi összecsapásán. A hazaiaknál az eltiltott két Zanetti mellett a sérült Stankovic sem léphetett pályára, ráadásul a brazil Adriano sem érkezett meg időben az összecsapásra (a csatár a találkozó alatt ért vissza hazája vb-selejtezőjéről Milánóba). A vendégek legnagyobb bánatára a legeredményesebb csatár, Cristiano Lucarelli is eltiltását töltötte.

A 11. percben szerzett vezetést az Inter: egy bal oldali szögletrúgást követően Galante röviden mentett, Verón távoli lövése levágódott, ám éppen Materazzi elé, aki estében, 10 méterről lőtt, a labda pedig a kapus kezét érintve, a bal kapufáról csorgott a hálóba (1-0).

A 20. percben Favalli balról, az alapvonaltól gurított középre, Cambiasso lyukat rúgott, Cruz viszont pár lépésről a kapu közepébe lőtt (0-2).

A 47. percben tíz főre fogyatkozott a Livorno, miután Coco utolsó emberként buktatta Zé Mariát: Recoba 18 méteres szabadrúgását Amelia nagy bravúrral védte. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt, Cambiasso 17 méterről, futtából lőte ki a bal alsó sarkot (3-0). Az 51. percben Materazzi fejesébe a bevetődő Cordoba ért bele (4-0).

Az Inter-parádét a 60. percben Recoba folytatta, aki elvesztett labdáját visszaszerezve gurított a bal alsó sarokba (5-0). Az utolsó félórára már visszavett a lendületből a milánói csapat, de így is megmaradt az ötgólos különbség, így Roberto Mancini vezetőedző 100. győzelmét ünnepelhette a kispadon.

Az ág is húzza az AS Roma csapatát, amelynek vezetősége vasárnapi bajnoki előtt bejelentette, nem folytatja tárgyalását Antonio Cassanóval és képviselőivel, így minden bizonnyal nem sikerül tető alá hozni a szerződéshosszabbítást. Ezek után a fővárosi csapat kikapott az Empoli vendégeként, amely a találkozón 60 percen keresztül emberhátrányban futballozott.

A Milan két csatárának a góljával nyert a Cagliari vendégeként: az olasz válogatott Gilardino már az első percben betalált, majd a félidő derekán Sevcsenko növelte a piros-feketék előnyét. Carlo Ancelotti együttese - igaz, már nem holtversenyben, de - továbbra is második a tabellán a címvédő Juve mögött öt ponttal lemaradva.

Serie A, 7. forduló:
Inter - Livorno 5-0 (2-0)
gól:
Materazzi (11.), Cruz (19.), Cambiasso (48.), Cordoba (50.), Recoba (61.)
piros lap: Coco (47., Livorno)

Ascoli - Sampdoria 2-1 (1-0)
gól:
Tosto (45., 79.), illetve Bonazzoli (54.)

Empoli - Roma 1-0 (0-0)
gól
: Tavano (59.)
piros lap: Lucchini (28., Empoli)

Lazio - Fiorentina 1-0 (0-0)
gól:
Zauri (82.)

Palermo - Chievo 2-2 (1-2)
gól:
Corini (15., büntetőből), Caracciolo (90.), illetve Amauri (18., 39., a másodikat büntetőből)
piros lap: Biava (90., Palermo)

Parma - Treviso 1-1 (1-0)
gól:
Simplicio (34.), illetve Fava (67.)

Reggina - Lecce 2-0 (1-0)
gól:
Tedesco (14.), Cozza (52.)
piros lap: Pinardi (70., Lecce)

Cagliari - AC Milan 0-2 (0-2)
gól:
Gilardino (1.), Sevcsenko (27.)