Vágólapra másolva!
A hétvégi forduló után szerdán (sőt a Primera Divisiónban csütörtökön is) megint pályára lépnek az olasz és spanyol klubcsapatok. A 9. forduló rangadóját az egyik ligában az Inter-Roma, a másikban a Depor-Real Madrid meccs jelenti.

A spanyol labdarúgó-bajnokság hétközi, 9. fordulójában a Real Madrid a Deportivo La Coruna otthonába látogat, s a fővárosiak baljós előjelekkel készülnek a találkozóra.

Nemrég úgy tűnt, a madridiak kilábaltak a kezdeti hullámvölgyből, ám a Valencia elleni 2-1-es hazai vereség ismét bebizonyította, hogy nincs minden rendben az együttesnél. A vasárnapi rangadón ráadásul Thomas Gravesent kiállította a játékvezető, így a sérült Ronaldo és Julio Baptista mellett őt is nélkülöznie kell Vanderlei Luxemburgo vezetőedzőnek, csakúgy, mint az ágyéksérüléssel bajlódó Zinedine Zidane-t.

David Beckham piros lapját viszont törölte a Spanyol Labdarúgó Szövetség versenybizottsága, így a Real Madrid klasszisa pályára léphet.

A címvédő FC Barcelona azt a Málagát fogadja a Nou Campban, amely vasárnap 5-0-ra kiütötte a kupagyőztes - ráadásul Bajnokok Ligája-résztvevő - Real Betist, így biztosan nehéz dolga lesz a katalánoknak.

A bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése egyértelműen a Getafe szereplése, amely hétről hétre magabiztos teljesítményt nyújt, így vezeti a pontvadászatot: a nyári holtszezonban Magyarországon edzőtáborozott gárda a Real Sociedad otthonában lép pályára.