Vágólapra másolva!
Az Athletic Bilbao labdarúgócsapatának vezetősége a gyenge eredmények miatt menesztette José Luis Mendilibar vezetőedzőt, s helyére Javier Clementét nevezte ki. A Bundesliga utolsó helyén álló Nürnberg a Bilbaóhoz hasonlóan elküldte edzőjét, Wolfgang Wolfot, a Besiktasnál pedig Jean Tigana lett az új tréner.

A baszk gárdánál azért döntöttek a váltás mellett, mert tíz forduló után hat szerzett ponttal sereghajtó a húsz csapatot számláló Primera Divisiónban.

A korábbi spanyol szövetségi kapitány Clemente harmadszor ülhet le a bilbaói kispadra: először 1981-ben vette át az együttest, s első regnálása alatt két bajnoki címet (1983, 1984) és egy kupadiadalt (1984) könyvelhetett el, majd másodszor 1991-ben irányította a csapatot, de sikertelensége miatt hamar felállították.

Az 1. FC Nürnberg vezetősége menesztette Wolfgang Wolf edzőt, miután vasárnap sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a csapat a német labdarúgó-bajnokságban.

A gárdát 2003 áprilisa óta irányító tréner utódjáról még nem döntöttek. A nürnbergiek 11 forduló után hat szerzett ponttal sereghajtók a 18 csapatot számláló Bundesligában, amelyben a Bayer Leverkusen után ez a második edzőváltás az idényben.

Négyet rúgott a Mainz a Nürnbergnekhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20051030tovabbra.html?pIdx=3