Vágólapra másolva!
Megerősítette harmadik helyét a Hamburg a Bundesligában, miután 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Duisburgot. A HSV az első félidő végén döntötte el a találkozót, amikor előbb Barbarez, majd Lauth talált be a vendégek kapujába. A másik vasárnapi mérkőzésen a Stuttgart és a Hannover 2-2-re végzett egymással.

Az első félidő végén sikerült feltörnie a Hamburgnak a Duisburg védelmét, a 39. percben Jarolim cselezgetett a jobb oldalon, aztán mielőtt szerelték volna Mahdavikia elé pöckölt, aki jobbal középre adott, Barbarez pedig a védőt megelőzve csúsztatott a jobb sarokba.

Hat perccel később gólpasszt jegyzett a bosnyák támadó, gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, Lauth pedig futtából, 16 méterről átemelte Koch kapust. A második félidőben a "Ki tud nagyobb helyzetet kihagyni, elszórakozni" versenyen érezték magukat a hazai játékosok, így megúszta kétgólos vereséggel a Duisburg.

Stuttgartban Tomasson kétszer is vezetést szerzett a sváboknak, de a Hannover mindkétszer válaszolni tudott, így megosztoztak a pontokon a csapatok.

Bundesliga, 13. forduló:
VfB Stuttgart - Hannover 2-2 (1-0)
gól: Tomasson (11., 67.), illetve Hasemian (57.), Jankov (68.)

Hamburger SV - MSV Duisburg 2-0 (2-0)
gól: Barbarez (39.), Lauth (45.)