Vágólapra másolva!
A Juventus, Internazionale, Fiorentina hármas egyaránt 1-0-s győzelmet aratott az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A bajnok torinóiak a 37. perctől emberelőnyben játszottak az Udinese ellen, és végül Del Piero góljával gyűrték le Serse Cosmi gárdáját. Az Inter Cruz korai találatával verte Chievót, a firenzeiek pedig természetesen Toni góljával húzták be a sereghajtó Lecce elleni meccset. A Milan nem bírt a Lazióval, amely így továbbra is veretlen hazai pályán.

A forduló rangadójának beharangozott esti mérkőzésen a Lazio a Milant fogadta, amely mostanság nem remekel, de a három pont reményében érkezett Rómába. Nem sok helyzetet láthatott a Stadio Olimpico közönsége az első félidőben, Kaká lövését a hazai védők blokkolták, aztán Gilardino passza után ismét a brazil került helyzetbe, de Zauri becsúszva szerelte, Peruzzi pedig védte Seedorf, illetve Sevcsenko löketét.

A szünet után a Lazio kezdett aktívabban, Mudingayi és Di Canio is megtornáztatta Didát, aki mindkétszer a helyén volt. A másik oldalon Kaká beadása után Gilardino fordult le az emberéről, de ordító helyzetben a jobb kapufa mellé helyezett. Rákapcsolt a Milan, Kaká helyzeténél már Peruzzinak is volt dolga, de a rómaiak kapusa Gilardino fejesénél mutatta be a legnagyobb bravúrt, ujjheggyel tolta a lécre a Milan-csatár bólintását.

Sevcsenko éles szögből tesztelte Peruzzit, aki megint hárított, aztán Serginho centerezéséről maradt le centikkel Gilardino. A végén Mauri hagyta ki a meccslabdát, az Udinesétől érkezett támadó jobbal szinte eltörte a labdát, így maradt a 0-0.

Serie A, 23. forduló:
Cagliari - Empoli 4-1 (3-0)
gól: Abeijon (2.), Esposito (19., 61.), Suazo (37.), illetve Tavano (60.)

Fiorentina - Lecce 1-0 (1-0)
gól:
Toni (37.)

Internazionale - Chievo 1-0 (1-0)
gól:
Cruz (7.)

Juventus - Udinese 1-0 (0-0)
gól: Del Piero (70.)
piros lap: Muntari (37., Udinese)

Livorno - Messina 2-2 (0-0)
gól:
C. Lucarelli (54., 67.), illetve Di Napoli (79., 95., mindkettőt 11-esből)
piros lap: Cristante (84., Messina)

Reggina - Palermo 2-2 (1-1)
gól:
De Rosa (45.), Paredes (90.), illetve Barone (42.), Caracciolo (80.)

Sampdoria - Treviso 1-1 (1-0)
gól: Kutuzov (30.), illetve Gustavo (64.)

Lazio - Milan 0-0