Vágólapra másolva!
A szokásoknak megfelelően az európai bajnokságok közül az idén is Angliában voltak a legaktívabbak a klubok a téli átigazolási piacon: a szigetországban volt a legnagyobb a játékosmozgás, és ott költötték el a legtöbb pénzt is az üzletek során. Még a sztárcsapatok is igyekeztek erősíteni, de érdekes módon sem mennyiségben, sem az elköltött summa tekintetében nem ők vitték a prímet.

A Premier League húsz együttese közül összesen öt olyan akadt, amelyhez egyetlen új labdarúgó sem érkezett a télen, és közülük a Newcastle United nem is vált meg senkitől: a Szarkáknál tehát semmilyen irányú játékosmozgás nem történt. Nem tartotta szükségesnek még az erősítést a Tottenham Hotspur, az Aston Villa, a Blackburn Rovers és a Middlesbrough FC vezetősége - bár utóbbi három egyesületnél valószínűleg inkább az volt a helyzet, hogy nem voltak meg a szükséges anyagi lehetőségek ehhez.

Az ellenkező végletet a Portsmouth FC jelenti, amely egészen elképesztő módon kilenc új játékost igazolt január során. A csapat régi-új mestere, Harry Redknapp tehát nem hazudtolta meg magát: ő ugyanis híres arról, hogy előszeretettel tevékenykedik a játékospiacon, bár ilyen mértékű futballistadömpingre valószínűleg azért nem számítottak a klub szurkolói. A kilenc szerzemény közül a legnagyobb név kétségtelenül a VfL Wolfsburgtól kölcsönkapott argentin játékmester, Andrés d'Alessandro, aki a Farkasoknál összekülönbözött az új edzővel, Klaus Augenthalerrel, és mivel a közelgő világbajnokság miatt mindenképpen szeretett volna játékban maradni, így inkább Angliába szerződött. Érdekesség egyébként, hogy Redknapp már öt évvel ezelőtt (amikor még a West Ham United edzője volt) felfigyelt D'Alessandróra, és már akkor majdnem Angliába vitte a középpályást. Az argentinért egyébként nem kellett fizetnie a Portsmouthnak, a dél-amerikai, akárcsak az új fiúk nagy része, kölcsönbe érkezett. Pénzbe "csak" Benjamin Mwaruwari és Ognjen Koroman került: előbbiért hatmillió, utóbbiért pedig 3,8 millió eurót utaltak át.

Ez a két játékos tehát majdnem annyiba került, mint a téli átigazolási piac legdrágább futballistája, aki 10,8 millió eurót kóstált. Azt azonban valószínűleg csak kevesen találnák ki, hogy melyik játékos került ennyibe, ugyanis nem valamelyik sztárklub igazolásáról van szó, hanem a másodosztályú Norwich City csatáráról, Dean Ashtonról, akit a West Ham United szerződtetett. A támadó ezzel nemcsak Angliában, hanem egész Európában a téli transzferperiódus legdrágább szerzeménye volt, és ez a tény jól jelzi, hogy Nagy-Britanniában a belső piacon sokkal több pénzt kérnek a focistákért, mint mondjuk egy külföldi labdarúgóért.

Ami a bajnokság élmezőnyébe tartózó együtteseket illeti, a legkevesebbet a leggazdagabb klub, a listavezető Chelsea FC költötte, a Kékek ugyanis csak egy focistával erősítettek, és ő is kölcsönbe került a Stamford Bridge-re. José Mourinho egykori kedvencét, a portugál Maniche-t szerezte meg, és rá már csak azért is szüksége volt az együttesnek, mert a védekező középpályás posztján Michael Essien sérüléssel bajlódik, ráadásul a Bajnokok Ligájában nem is játszhat majd eltiltás miatt.

A Chelsea mögött a dobogóért küzdő sztárklubok egyike sem sajnálta a pénzt januárban. A Manchester United összesen 18 millió eurót adott ki két futballistáért, akik egyaránt a hátsó alakzatot hivatottak erősíteni. A balhátvéd posztján azért volt szükség alternatívára, mert az argentin Gabriel Heinze sérülés miatt ebben a szezonban már aligha léphet pályára - így aztán a MU nyolcmillióért megvette az AS Monaco balbekkjét, Patrice Evrát. A másik igazolás a védelem tengelyében kaphat lehetőséget, a szerb Nemanja Vidic tízmilliót kóstált, és a Wolverhampton Wanderers ellen FA-kupa-mérkőzésen már be is mutatkozott a Vörös Ördögöknél.

Még többet költött az Arsenal FC, amely a téli átigazolási időszak legtöbb pénzt kiadott klubja lett Európában. Ebből a szempontból Arsene Wanger eltért a tőle megszokott elvtől, abban viszont nem, hogy megint igyekezett fiatalokkal erősíteni. Még a tízmillióért megvett togói csatár, Emmanuel Adebayor is csak 22 éves lesz februárban, de a másik két szerzemény még nála is fiatalabb: az AJ Auxerre-től vásárolt, tavaly nyáron a francia válogatottal U19-es Európa-bajnokságot nyert Vasiriki Abou Diaby (aki azonnal megkapta az "új Vieira" jelzőt), valamint az új angol szupertehetség, Theo Walcott még tinédzsernek számít. Utóbbiért a Chelsea és a Liverpool FC is bejelentkezett, így megszerzése nagy fogásnak számít az Ágyúsok számára: a mindössze 16 éves szélső már alapember volt a másodosztályban a Southampton FC-ben, és a szezon során öt gólt ért el. Érte most 7,3 millió eurót adtak ki a londoniak, de az összeg a későbbiekben akár 17,5 millióra is emelkedhet attól függően, hogy Walcott miként teljesít.

Nem pihent a babérjain a BL-győztes Liverpool sem, amely elsősorban a hátsó alakzatába keresett új arcokat, és két játékost szerződtetett is: a Villarreal CF holland védőjét, Jan Kromkampot egy barterüzlet keretében elcserélték Josemire, a Bröndby IF dán válogatott focistájáért, Daniel Aggeért viszont nyolcmilliót fizettek. A Vörösök híveit azonban mégsem ez a két transzfer hozta lázba, hanem egy régi nagy kedvenc visszatérése: a klub ugyanis kölcsönvette a Manchester Citytől Robbie Fowlert, aki 1993 és 2001 között összesen 171 gólt szerzett a 'Pool színeiben. A még mindig csak 30 éves támadó népszerűségét jól jelzi, hogy a liverpooli szurkolók csak Godnak, azaz Istennek becézik őt.