Vágólapra másolva!
A fővárosi derbin éppen az ősi rivális Lazio ellen dönthet ligacsúcsot az AS Roma csapata, amely az olasz labdarúgó-bajnokságban zsinórban 11. sikerére készül. Spanyolországban a Barcelona együttese Zaragozában lép pályára, ott, ahol kupameccsen már egyszer megszakadt a katalánok nagy sorozata. Angliában a Chelsea a Portsmouth ellen feledtetheti a BL-kudarcot, míg a bundesligában a Werder-Mönchengladbach csata ígér izgalmakat.

Az AS Roma labdarúgócsapata vasárnap este megdöntheti a Serie A leghosszabb győzelmi sorozatára vonatkozó rekordját, ráadásul extra motivációt jelenthet a játékosok számára, hogy éppen az ősi rivális Lazio lenne a szenvedő alany.

A Farkasok esetleges újabb sikerükkel a Juventus 1932-ben, az AC Milan 1951-ben és a Bologna 1964-ben elért, tíz mérkőzésből álló hibátlan szériáját múlnák felül. Azonban komoly akadályt jelenthet Francesco Totti csapatkapitány hiányzása.

"Nélküle is el tudjuk érni céljainkat, persze vitán felül áll, hogy vele sokkal könnyebb lenne. A derbin aratott győzelemmel szeretnénk megajándékozni Francescót" - mondta a hetek óta kirobbanó formában futballozó Simone Perrotta, az AS Roma középpályása.

Totti múlt vasárnap szárkapocscsont-törést és bokaszalag-szakadást szenvedett az Empoli ellen 1-0-ra megnyert bajnokin, a kórházban Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is meglátogatta. Érdekesség, hogy a Lazio szimbolikus alakjának, Paolo Di Caniónak szintén hiányozni fog a klasszis irányító, akivel korábban hangzatos szópárbajokat vívott egy-egy fővárosi rangadó előtt.

"A derbi nem ugyanaz Totti nélkül, de persze szokás szerint óriási harc lesz" - jegyezte meg Di Canio. Az élcsapatoknak nem lesz nehéz dolguk. Különösen igaz ez a címvédő és listavezető Juventusra, amely bár hétközben meglepetésre kikapott a Werder Brementől a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a kiesőzónában lévő Leccét szinte biztos, hogy legyőzi majd. A milánói csapatok közül az Internazionale az Udinesét látja vendégül, míg az AC Milan Palermóba látogat.