Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokságot nagy fölénnyel vezető Barcelona nem bírt a sereghajtó Málagával a 30. fordulóban, a katalánok 0-0-s döntetlent értek el. A Barcához hasonlóan BL-negyeddöntőre készülő Villarealnak sem volt jó fordulója, ugyanis a kiesés ellen menekülő Betis 2-1-re verte a Sárga Tengeralattjárónak becézett gárdát. A Bilbao is igyekszik elkerülni az alsóházból, és ezt a második helyezett Osasuna legyőzésével nyomatékosította Javier Clemente csapata.

A bajnok Barcelona a pihentetett Ronaldinho, az eltiltott Puyol, valamint a sérült Messi, Edmilson és Márquez nélkül lépett pályára a Málaga vendégeként, Deco is csak a kispadon kapott helyet.

Larsson a meccs elején csak helyzetig jutott, Eto'o aztán már gólt szerzett, de a bíró nem adta meg a találatot, mondván Larsson kezét érte a labda, holott éppen egy hazai védő kezezett. A folytatásban volt dolga a Málaga kapusának, de Arnau állta a sarat, az utolsó percekben pedig kisegítette a felső léc Eto'o bombája után, így maradt a 0-0.

A második helyezett Osasuna nem tudott közelebb kerülni a Barcelonához, mert vereséget szenvedett a négy forduló óta veretlen Bilbao otthonában, a győztes gólt a hátvéd Luis Prieto fejelte Yeste szabadrúgása után.

A BL-ben az Inter elleni negyeddöntőre készülő Villarreal olasz riválisához hasonlóan rossz főpróbát tartott, a Betis a brazil Robert duplájának köszönhetően süllyesztette el a Sárga Tengeralattjárót.

Primera División, 30. forduló:
Málaga - Barcelona 0-0

Villarreal - Real Betis 1-2 (0-2)
gól: Sorín (79.), illetve Robert (11., 23.)

Athletic Bilbao - Osasuna 1-0 (0-0)
gól: Luis Prieto (60.)
piros lap: Urzaiz, illetve Delporte (mindkettő a 93. percben)

Spanyolországban már csak a második hely a téthttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20060324izgalmas.html?pIdx=1