Vágólapra másolva!
Hat európai országban is fővárosi derbit rendeztek a hét végén, igaz, ezen mérkőzések közül csak kettő számított rangadónak. Franciaországban a Bölöni László vezette Stade Rennes sorozatban nyolcadik győzelmét aratta, és így már harmadik a tabellán, Portugáliában pedig az FC Porto idegenben nyerte meg a Sporting CP elleni rangadót, kézzelfogható közelségbe kerülve a bajnoki aranyhoz.

Érdekes módon a hét végén összesen hat európai országban is fővárosi derbit rendeztek, amelyek közül azonban csak kettő számított a bajnoki tabella alapján is rangadónak - a ciprusi Omonia-APOEL és a romániai Dinamo-Steaua mérkőzés. A többi párosításnál az egyik csapat lényegesen jobban állt a tabellán helyi riválisánál, de ez nem feltétlenül jelentett garanciát a sikerre.

A cseheknél például a 263. prágai derbire került sor, és az utóbbi időben inkább a Sparta volt fölényben a fővárosi meccseken, a legutóbbi szezonban is megnyerte a Slavia elleni találkozót, és bajnoki címet szerzett.

A jelenlegi pontvadászatban azonban egyértelműen a Slavia számít jobbnak, elvégre a gárda a forduló előtt a harmadik helyen állt, és versenyben volt a második pozícióért, ami Bajnokok Ligája-indulást ér, ellenben a Sparta fennállása egyik legrosszabb idényét éli, a télen edzőcsere is történt a csapatnál, és csupán a hetedik volt a játéknap előtt. Ezzel együtt több mint húszezren látogattak ki a Letná-stadionba, a Sparta otthonába, és azt láthatták, hogy a hazaiak rendkívül bátran, három csatárral kezdenek, és az első félidőben meg is szerzik a vezetést Zdenek Pospech révén.

A második játékrészben aztán a hazaiak kapusa, Miroslav Blazek a tizenhatoson kívül kézzel ütötte el a labdát, amiért kiállították, a kapuba pedig a fiatal Tomás Grigar állt be, akinek ez volt az első mérkőzése az élvonalban. Ehhez képest jól állta a sarat, és egészen a 88. percig nem kapott gólt, akkor pedig már Stanislav Vlcek találata olyan sokat nem számított, mert két perccel korábban a Sparta részéről Miroslav Slepicka is eredményes volt - így a hazai együttes 2-1-es győzelmet aratott.

Még többen voltak a moszkvai derbin a Luzsnyiki-stadionban a Szpartak és a Lokomotiv összecsapásán - összesen 28 ezren látogattak ki a meccsre. A vasutasok, akik az előző szezonban ezüstérmesek lettek, éppen a Szpartak előtt, pocsékul kezdték az idei pontvadászatot, és négy forduló után mindössze egy ponttal álltak, vagyis különösen fontos lett volna a számukra a győzelem megszerzése, és a kezdés biztatóan is alakult, hiszen már a hetedik percben megszerezték a vezetést - miután a Szpartak támadója, Roman Pavljucsenko egy balszerencsés mozdulattal a saját kapujába juttatta a labdát.

A Szpartak azonban még az első félidőben egyenlített a Zenit Szankt-Petyerszburgtól megvett Vlagyimir Bisztrov révén, majd a második játékrészben a csapatkapitány, Jegor Tyitov a győzelmet is megszerezte a hazaiak számára. Érdekesség egyébként, hogy a Szpartak kezdő tizenegyében összesen a fenti három orosz focista volt, a többiek mint légiósok voltak... A Lokomotivnak így továbbra is csak egy pontja van, és az utolsó előtti helyen áll, csak a Sinnyik Jaroszlavl van mögötte.

Nem született meglepetés Lengyelországban, ahol Varsóban a Polonia a Legiát fogadta - a hazai gárda az utolsó, a vendégcsapat pedig az első helyen állt a játéknap előtt. A Legia számára már csak azért is fontos volt a derbi megnyerése, mert tisztában volt vele, hogy a második pozíciót elfoglaló Wisla Kraków egy nappal korábban botlott, így egy győzelemmel négypontos előnyhöz juthat. A sereghajtó egészen a hatvanadik percig tartotta magát, ekkor azonban a vendégek Burkina Fasó-i középpályása, Moussa Ouattara betalált, majd pár percre rá a Legia még egy gólt szerzett, és ez elég volt a győzelemhez. A találkozón egyébként feltűnően kevesen voltak, mindössze négyezren látogattak ki a meccsre.

Ugyanez a nézőszám Cipruson viszont kifejezetten soknak számított az Omonia-APOEL nicosiai derbin, amelynek ezúttal a szokásosnál is nagyobb volt a tétje. A két együttes között ugyanis csak két pont volt a különbség, mégpedig az APOEL javára, amely a forduló előtt vezette a tabellát - a két nicosiai csapat közé pedig még az Apollon Limasszol is beékelődött, amely ráadásul megnyerte a maga mérkőzését az AEK Larnaca ellen.

Egy döntetlennel tehát az Apollon járt volna jól, de az Omonia győzelme sem jött rosszul a számára, hiszen így a limasszoliak az élre ugrottak, a listavezető APOEL pedig visszaesett a harmadik pozícióba. A mindent eldöntő találatot egyébként az egykoron a Serie A-ban is megfordult görög támadó, Georgisz Vakuftszisz szerezte még a kilencedik percben tizenegyesből - az APOEL pedig a folytatásban hiába rohamozott, az Omonia kapujában Vezér Ádám lehúzta a rolót.

Hasonlóan fontos meccs volt a bajnokság szempontjából Romániában a Dinamo-Steauau derbi, hiszen az első két helyezett csapott össze egymással. Az élen a Dinamo állt, három ponttal vezetve fővárosi riválisa előtt, de az a fór csak azért jöhetett létre, mert a Steaua nem lépett pályára a hétközi fordulóban - lévén akkor éppen az UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóját játszotta a Rapid Bucuresti ellen, és be is jutott a legjobb négy közé.

Elméletileg tehát a vendégeknek kellett volna fáradtabbaknak lenniük, és úgy tűnt, hogy valóban ez a helyzet, nem is annyira fizikálisan, mint mentálisan - George Ogararu ugyanis már a 36. percben piros lapot kapott a Steauából, és két perccel később a Dinamo vezetést szerzett. A szünet előtt azonban még a hazai csapatból is kiküldtek egy embert, és a vendégek nem akármilyen küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot, hiszen az utolsó percben sikerült kiegyenlíteniük.

Így aztán a tabellán ugyan továbbra is három pont a hátrányuk a Dinamóval szemben, de a veszített pontok szempontjából ugyanúgy állnak. A derbit egyébként egy olasz bíró, Pasquale Rodomonti vezette, és a két piros lap mellett nyolc sárgát is kiosztott...

A fővárosi rangadók sorát a Hapoel Tel-Aviv-Maccabi Tel-Aviv összecsapás zárta, amelynek talán a legkisebb tétje volt az összes derbi közül. Előbbi csapat a forduló előtt a második pozíciót foglalta el a tabellán, és ha ezt meg akarta tartani, akkor mindenképpen nyernie kellett, mert a mögötte álló Beitar Jerusalem begyűjtötte a három pontot.

A Maccabi számára ugyanakkor nem sok jelentősége volt a találkozónak (már a presztízsen kívül), hiszen az együttes a középmezőnyben foglal helyet, és nincs túl sok esélye arra, hogy előrébb lépjen. A meccs ennek megfelelően is alakult, a hazaiak Shimon Gershon tizenegyesével az első félidő hajrájában megszerezték a vezetést, majd a második játékrészben bebiztosították a diadalt, és így maradtak a második helyen - tizenegy pont hátrányban a listavezető Maccabi Haifához képest.