Vágólapra másolva!
A francia bajnokságban a Lyon játék nélkül is megnyerte az aranyat, de a gárda azért győzelemmel ünnepelte sorozatban ötödik elsőségét. A hollandoknál ugyan az utolsó fordulót rendezték, de a pontvadászat mégsem ért véget, hiszen rájátszás következik a BL-helyekért és a kiesés elkerülése végett is, Ausztriában pedig tömegbunyóval ért véget az Admira Wacker Mödling-FC Wacker Tirol kiesési rangadó.

Amiben mindenki biztos volt, az a hét végén matematikailag is bizonyossá vált: az Olympique Lyon megnyerte a francia pontvadászatot. Ehhez ráadásul pályára sem kellett lépnie, hiszen a második Bordeaux lille-i vereségével vált biztossá az aranyérem, de a lyoniak azért a vasárnap esti rangadón idegenben is legyőzték a PSG-t, aminek köszönhetően a párizsiaktól messzire került a nemzetközi kupaszereplés.

A második helyen álló Girondins Bordeaux és a negyedik Lille OSC összecsapása igazából nem is a Lyon bajnoki címe miatt volt fontos, hiszen azzal mindenki tisztában volt, hogy a címvédő úgyis begyűjti az aranyérmet. A meccsnek inkább a Bajnokok Ligája-kvalifikációt jelentő pozíciókért zajló küzdelem miatt volt jelentősége: ha a Bordeaux nyert volna Lille-ben, akkor szinte biztos lehetett volna az ezüstéremben - azonban kikapott, és így megint nyílttá vált a második hely kérdése.

A Lille a legutóbbi öt mérkőzésén egyaránt döntetlent játszott, és most a liga legjobb védelme ellen lépett pályára, de a hazaiakat ez egyáltalán nem zavarta, hiszen valósággal lerohanták ellenfelüket. Mathieu Bodmer már a második percben megszerezte a vezetést, négy percre rá pedig Peter Odemwingie jóvoltából két gól volt a Lille előnye. Erre a vendégek egy erősen vitatható tizenegyessel ugyan választoltak, de megint jött az ellenállhatatlanul futballozó Odemwingie, és egy parádés kapásgóllal visszaállította a kétgólos különbséget.

Hogy a meccs az utolsó percig izgalmas maradt, az részben annak volt köszönhető, hogy a Girondins nem adta fel, és a második félidőben megint betalált, részben pedig annak, hogy Odemwingie a hajrában kihagyott egy tizenegyest. A győzelem így is a Lille-é lett, és 3-2-es diadala azt jelentette, hogy - egyelőre ideiglenesen - a csapat visszaugrott a harmadik helyre, három pontra megközelítve a Bordeaux-t, amely az idény során harmadszor kapott három gólt, és már nem döntheti meg a Lyon tavaly felállított rekordját a kapott gólok számát illetően.

A Lille nem csak ideiglenesen maradt a dobogó harmadik fokán, mert másnap a Stade Rennes hosszú idő után megint kikapott. Bölöni László együttese a legutóbbi hét találkozón egyaránt nyerni tudott, és így a középmezőny aljáról a dobogóra jött fel, de ez a széria most Nizzában megszakadt. A bretonoktól több alapember is hiányzott sérülés miatt, ráadásul az első félidőben a marokkói jobbszélsőt, Juszef Hadzsit is le kellett cserélni, de úgy tűnt, hogy a Rennes egy pontot azért így is begyűjt, elvégre a 93. percig 1-1 volt az állás.

A ráadás negyedik percében azonban a Nice középhátvédje, Jacques Abardonado (aki utoljára több mint három évvel ezelőtt volt eredményes a Ligue1-ben) egy kapáslövéssel bevette Andreas Isaksson hálóját, és így Bölöniék kikaptak - de még így is a negyedik helyen állnak, és csak egy pont a hátrányuk a Lille-lel szemben.

A Rennes mögött továbbra is nagy a tömörülés, és a forduló nagy nyertese (a Lyon mellett) az Olympique Marseille volt, amely gólfesztivált rendezett az AS Nancy ellen, és ezzel egészen az ötödik helyre jött fel a hetedik pozícióból. Az OM 6-0-ra verte ellenfelét a Vélodrome-stadion közönségének legnagyobb örömére, és a gólokon Mamadou Niang, Mickael Pagis, illetve Toifilou Maoulida testvériesen megosztozotot - mindhárman kettőt-kettőt szereztek.

Maoulida egyébként a tőle immár megszokott módon a sportszárából előhúzott szalaggal üzent, ezúttal a francia bajnokság legjobb drukkereinek, azaz a Marseille híveinek ajánlva a találatot.
Ahhoz, hogy a hét során tulajdonosváltáson átesett párizsiaknak is maradjon reaális esélyük a nemzetközi kupaszereplésre (a francia kupán kívül, mert ott azért ott van a legjobb négyben a csapat), mindenképpen nyernie kellett volna a már a meccs előtt a bajnoki címét ünneplő Lyon ellen.

Biztos aranyérem ide vagy oda, az OL egyáltalán nem vette könnyedén a találkozót, Gerard Houllier mester a lehető legjobb kezdőtizenegyet küldte a pályára, és a brazil támadó, Fred már az első félidő közepén megszerezte a vezetést - a gólt aztán a gárda tagjai látványos tánccal ünnepelték. A Lyon a folytatásban is úgy játszott, ahogyan az egy bajnokcsapattól illik, és Houllier még azt is megengedhette magának, hogy a hajrában lehozza hálóőrét, Grégory Coupet-t, és a cserekapusnak, Rémy Vercoutre-nak is lehetőséget adjon - neki ez volt az első meccse a szezonban, de megúszta bekapott gól nélkül, vagyis a listavezető megnyerte a mérkőzést.

Egy pont kell a Lyonnakhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20060410legyozte.html?pIdx=1