Vágólapra másolva!
A francia Didier Deschamps előrehaladott tárgyalásokat folytat az olasz labdarúgóbotrányban leginkább érintett klub, a Juventus elöljáróival vezetőedzői kinevezéséről. A bundázással és egyéb visszaélésekkel gyanúsított klubnál jelenleg Fabio Capello a tréner, ám az olasz szakember szinte biztosan távozik, amennyiben a csapatot visszasorolják a másod- vagy harmadosztályba.

"Kész vagyok az együttest edzeni, függetlenül attól, melyik ligában szerepel a következő szezonban. Monte-Carlótól nincs messze Torino" - mondta a klub korábbi játékosa, utalva egyben arra, hogy nem lesz gondja a munkába járással.

A 37 éves szakember elmondta, Carlo Sant,Albano ügyvezetővel és Alessio Secco sportigazgatóval folytatott megbeszéléseket, amelyek után nagyon bizakodó: "Pályafutásom legszebb és leghasznosabb éveit töltöttem a Juventusnál. Ez egy olyan csapat, amely mindig a győzelemért játszik, s ez megegyezik az én mentalitásommal."

A játékosként a francia válogatottal világ- és Európa-bajnoki címet szerzett Deschamps a 90-es évek második felében több bajnoki cím mellett 1996-ban Bajnokok Ligáját nyert a Juventusszal, valamint további két BL-döntőben is szerepelt a gárdával. Korábban az Olympique Marseille színeiben is elhódította a BL-serleget.

Edzőként BL-döntőben vezette a Monacót.