Vágólapra másolva!
Szűk egy héttel a válogatott világbajnoki győzelme felett érzett eufórikus boldogság után a feje tetejére állt a futballvilág Olaszországban, miután a sportbíróság pénteken kihirdette az ítéletet a májusban kirobbant bundabotrány ügyében.

A testület első fokon bűnösnek találta mérkőzések eredményének manipulálásában a Juventust, a Fiorentinát, a Laziót és az AC Milant. Előbbi három együttest a másodosztályba sorolták vissza, ráadásul a Juventust megfosztották az utóbbi két bajnoki címétől, és a következő idényt 30 pont levonással kell kezdenie. A Fiorentina 12, a Lazio 7 pont mínusszal indul a Serie B-ben. A Milantól 44 pontot levontak a 2005/06-os évadbeli teljesítményéből, ám így is maradhat az élvonalban, viszont nem vehet részt a Bajnokok Ligája 2006/07-es kiírásában. A milánóiak 15 pont mínusszal kezdik a következő szezont.

"Hatalmas robbanás" - írta öles betűkkel szombati címlapján a vezető sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport, a Corriere della Sera pedig "Irány a pokol" címmel hirdette az ügyről készült beszámolóját. "Szerintem az ítélet nem igazságos, a nyomozás során nem vizsgáltak meg minden részletet, és nem vettek figyelembe fontos dolgokat" - véli egy római szurkoló, Fabrizio Caccamo.

Mások éppen ellenkezőleg látják a témát, és úgy gondolják: ilyen és ehhez hasonló kemény büntetések kellenek ahhoz, hogy a korrupciótól átitatott sport végre megtisztuljon. "Teljesen egyetértek a bíróság döntéseivel. Minden egyesületnek meg kell fizetnie a bűneiért, még ha az AC Milan szerencsésebben is úszta meg, mint a többiek" - mondta egy másik drukker, Marco Rossi.

A bíróság nem csak a klubok ellen hozott szankciókat, hanem hivatalos személyek ellen is. Luciano Moggi, a Juventus azóta lemondott igazgatóját, és Antonio Guraudo ügyvezetőt egyaránt öt évre száműzték a sportágból. A Fiorentina elnöke, Andrea Della Valle három és fél, míg testvére, a tiszteletbeli elnök Diego Della Valle négy évre szóló eltiltást kapott.

A Lazio elnökét, Claudio Lotitót három, a Milan alelnökét, Adriano Gallianit egy, míg Leonardo Meani menedzsert három és fél évre tiltották el minden nemű, a labdarúgással kapcsolatos munkától. Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) lemondott elnöke, Franco Carraro négy és fél év, Innocenzo Mazzini FIGC-alelnök pedig öt év eltiltást kapott.

A FIGC játékvezetői testületének elnöke, Tullio Lanese, valamint munkatársa, Pierluigi Pairetto egyaránt két és fél évig nem vállalhat munkát a sportágban. Három játékvezető is büntetést kapott. A németországi világbajnokságra eredetileg nevezett, ám a bundabotrány kirobbanása után akkreditációjától megfosztott Massimo De Santis FIFA-bíró négy és fél évig, míg Paolo Dondarini három és fél évig, Gianluca Paparesta pedig három hónapig nem vezethet mérkőzést. Két asszisztens, Claudio Puglisi és Fabrizio Banini egyaránt 12 hónapig nem működhet közre találkozókon.

A botrány május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Moggi volt, akit azzal vádoltak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi volt szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. Később több csapat és személy csalására fény derült.