Vágólapra másolva!
A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban szereplő egyesületek is megkezdik a felkészülést a következő szezonra. Mostantól egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma az Olympique Lyon került sorra.

A lyoni együttes még a tőle megszokottnál is nagyobb fölénnyel nyerte meg a bajnokságot a Ligue 1-ben, a gárda 15 pontot vert a második Girondins Bordeaux-ra, és ezzel sorozatban ötödik aranyérmét nyerte meg, ami új francia rekord.

A nemzetközi porondon azonban megint nem sikerült a nagy áttörés, a BL negyeddöntőjében az AC Milan kiverte a gallokat, így az új idényre adott a feladat: a hazai egyeduralom megőrzése mellett végre az európai kupában is legalább a négy közé jutni.

A klub elnöke, Jean-Michel Aulas híres arról, hogy rendkívül ügyesen tevékenykedik a játékospiacon, és ez alól eddig ez a nyár sem volt kivétel. A klub tízmillió eurót kaszált egy olyan futballistáról, aki az előző szezonban nem is a Lyonban játszott: a brazil csatár, Nilmar a Corinthiansban szerepelt, és a Sao Pauló-i klub a fenti összegért végleg meg is vette.

A lyoniak ötmillióért passzolták el Pierre-Alain Frau-t, aki a 2005-2006-os pontvadászatban szintén nem náluk szerepelt, hanem kölcsönben az RC Lensban játszott, most pedig a PSG vette meg - vagyis két focistából, akik perememberek voltak, 15 millió folyt be a csapat kasszájába. Ehhez jött még az a 4,9 millió, amit az AS Monacónak eladott bekkért, Sylvain Monsoreau-ért kaptak - volt tehát miből költeni.

A befolyt pénzt azonban az utolsó centig ki is adták új szerzeményekre. A védelembe (tulajdonképpen Monsoreau helyére) az AS Monaco válogatott focistája, Sébastien Squillaci érkezett 7,9 millió euróért, ami azt jelenti, hogy a két brazil középhátvédnek, Crisnek és Cacapának most már nem lesz bérelt helye a kezdő tizenegyben.

Alaposan megerősödött a középpálya is, hiszen ebbe a csapatérszbe megvették az FC Nantes francia utánpótlás-válogatott játékosát, Jérémy Toulalant hétmillióért, illetve a Stade Rennes svéd válogatott focistáját, Kim Källströmöt hatmillióért. A lyoniak ezen kívül még versenyben vannak az Olympique Marseille sztárjáért, Franck Ribéryért is, és még egy gólerős középcsatár leigazolásáról sem tettek le, bár a jelek szerint David Trezeguet-ről már lecsúsztak.

Azonban Aulas az elmúlt két idényben egyaránt az utolsó pillanatig kivárt az igazolásokkal, így nem lehet kizárni az újabb érkezőket - mint ahogyan azt sem, hogy esetleg jó pénzért eladják a mali védekező középpályást, Mahamadou Diarrát, mondjuk a Real Madridnak.

Az eddigi előkészületi mérkőzéseken az új szerzeményekre mindenesetre nem lehetett panasz, a belga RSC Charleroi elleni 3-2-es győzelemből például Källström és Toulalan is góllal vette ki a részét. A PAOK Szalonikit 2-0-ra győzte le az együttes, és itt John Carew mellett a fiatal Loic Reémy talált be, ami jelzi, hogy az utánpótlással is minden rendben van a klubnál. Vasárnap pedig már a francia szuperkupában lép pályára az együttes a PSG ellen, hogy egy héttel később az FC Nantes ellen a bajnokságot is megkezdje.